Van a korai kelésben valami báj. Még minden csendes, a kakas sem kukorékol, a család alszik. Az ember végre felszállhat a gondolatai hátára, és szárnyra kelhet velük. Egyedül, szabadon.
Ilyenkor még sok a terv, még sok az ötlet, még sok az inspiráció...
2016. október 26., szerda
2016. szeptember 20., kedd
Újrakezdés
Minden kezdet nehéz. Tartja a mondás. Ugyanakkor úgy gondolom, van annál nehezebb, mint elkezdeni valamit. Ez pedig az újrakezdés.
Újra kezdeni valamit annyiban nehezebb, hogy az embernek már van tapasztalata az adott dolgot illetően...általában negatív tapasztalata. És bár tudásunk is van dögivel, de amikor valamit teszünk, dolgozunk, és kudarc ér minket, akkor hajlamosak vagyunk feladni mindent.
Újra kezdeni valamit annyiban nehezebb, hogy az embernek már van tapasztalata az adott dolgot illetően...általában negatív tapasztalata. És bár tudásunk is van dögivel, de amikor valamit teszünk, dolgozunk, és kudarc ér minket, akkor hajlamosak vagyunk feladni mindent.
2016. szeptember 16., péntek
A hozzánemértő jóindulat ára
Hetek óta halogatom ennek a bejegyzésnek a megírását. Sokat gondolkodtam a dolgon, tisztán és higgadtan szerettem volna látni, pontosan mi is bánt.
Sajnos, kedves, szeretett Zsóka kecskénk meghalt.
A körülmények, a felelős személy, a történtek mind mind nem fontosak. A lényeg annyi csupán, hogy sajnos nagyon sokan nem hallgatunk a nálunk fiatalabbra. Nem tudjuk elhinni róla, hogy jó szakember lehet a saját gyerekünk, vagy gyerekkori jártszópajtásunk.
Sajnos, kedves, szeretett Zsóka kecskénk meghalt.
A körülmények, a felelős személy, a történtek mind mind nem fontosak. A lényeg annyi csupán, hogy sajnos nagyon sokan nem hallgatunk a nálunk fiatalabbra. Nem tudjuk elhinni róla, hogy jó szakember lehet a saját gyerekünk, vagy gyerekkori jártszópajtásunk.
2016. augusztus 2., kedd
Küzdelem az életért
Amikor az ember már azt hiszi, sinen van, beindult, már csak terelgetni kell és gyönyörködni benne, mert már minden előkészítve, beszerezve, megtervezve, kitalálva, na akkor adja az élet a következő akadályt. (és hihetetlen, de sosem akkorát, amekkorát ne lehetne leküzdeni!)
Nálunk is éppen ezt történt. Keltető lekapcsolva, utolsó 200 fürjcsibe kikelve, növendékek jól vannak, első fürjkakas első kukorákolását hallottam tegnap, kecskemamik gömbölyödnek, Mazsola, a malacmami bealmozva, Pumukli (a boldog apa) különrakva, fertőtlenítő, törlőkendő, infralámpa bekészítve. napokon, esetleg egy-két héten belül lesznek kismalacok, már nagyon ereszkedik a hasa, duzzad a nunija, elkezdtek duzzadni a cicik...és már sokat ül. :)
Szóval minden sinen, startra készen, kert rendesen gondozva, zöldség tartósítva, padlás betonozás alatt, amikor is az öreg anyanyulunk bekattan, és eldobálja a kölykeit.
Ne is értettem, miért. Nem is annyira öreg (két éves), nyugodt körülmények, elkezdte építeni a fészkét. A szénáig eljutott, majd másnap délben, mikor mentem (reggel még nem volt semmi) szanaszét szórva a boxban a kisnyulak, sehol semmi szőr. Gyorsan összekapkodtam, akit csak értem, be a fürcsibék szekrényébe az infrafilm alá egy dobozban. Kettőt sajna nem tudtam megmenteni.
Régebben már próbáltam dajkálni kisnyulakat, de azok nagyon át voltak hűlve, és már több órája, akár már másfél napja nem ettek. Ezek is hidegek voltak, de épp csak megszülettek, tehát még nem voltak sem kiszáradva, sem kiéhezve. Ilyenkor áldom Istent, hogy vannak kecskéink (már nem egy cica életét megmentettem a tejével), és most már az ért is, hogy vannak fürjeink, akik tojása köztudottan nagyon tápláló. Nosza, nyuszitejgyártás abból, ami van (mert macskatápszer nincs itthon) Fél deci kecsketej (frissen fejt, de 12 óránál nem régebbi), egy fürjtojássárga, fél szőlőcukor, fecskendő.
Most még csak egy naposak, remélem megmaradnak. Egyenlőre mindegyik jól van, már kakilt is...összesen heten vannak, és tüneményesek. Már nagyon szépen nyalogatják a fecskendőből a tejcseppeket.... minden perccért küzdünk, és minden percnek örülünk.
Szép napot!
Nálunk is éppen ezt történt. Keltető lekapcsolva, utolsó 200 fürjcsibe kikelve, növendékek jól vannak, első fürjkakas első kukorákolását hallottam tegnap, kecskemamik gömbölyödnek, Mazsola, a malacmami bealmozva, Pumukli (a boldog apa) különrakva, fertőtlenítő, törlőkendő, infralámpa bekészítve. napokon, esetleg egy-két héten belül lesznek kismalacok, már nagyon ereszkedik a hasa, duzzad a nunija, elkezdtek duzzadni a cicik...és már sokat ül. :)
Szóval minden sinen, startra készen, kert rendesen gondozva, zöldség tartósítva, padlás betonozás alatt, amikor is az öreg anyanyulunk bekattan, és eldobálja a kölykeit.
Ne is értettem, miért. Nem is annyira öreg (két éves), nyugodt körülmények, elkezdte építeni a fészkét. A szénáig eljutott, majd másnap délben, mikor mentem (reggel még nem volt semmi) szanaszét szórva a boxban a kisnyulak, sehol semmi szőr. Gyorsan összekapkodtam, akit csak értem, be a fürcsibék szekrényébe az infrafilm alá egy dobozban. Kettőt sajna nem tudtam megmenteni.
Régebben már próbáltam dajkálni kisnyulakat, de azok nagyon át voltak hűlve, és már több órája, akár már másfél napja nem ettek. Ezek is hidegek voltak, de épp csak megszülettek, tehát még nem voltak sem kiszáradva, sem kiéhezve. Ilyenkor áldom Istent, hogy vannak kecskéink (már nem egy cica életét megmentettem a tejével), és most már az ért is, hogy vannak fürjeink, akik tojása köztudottan nagyon tápláló. Nosza, nyuszitejgyártás abból, ami van (mert macskatápszer nincs itthon) Fél deci kecsketej (frissen fejt, de 12 óránál nem régebbi), egy fürjtojássárga, fél szőlőcukor, fecskendő.
Most még csak egy naposak, remélem megmaradnak. Egyenlőre mindegyik jól van, már kakilt is...összesen heten vannak, és tüneményesek. Már nagyon szépen nyalogatják a fecskendőből a tejcseppeket.... minden perccért küzdünk, és minden percnek örülünk.
Szép napot!
2016. június 23., csütörtök
Júniusi egyveleg
Nyár elején már lehet látni, milyen lesz a termés, hogyan alakul az állatállomány. Ugyanakkor még bőven van mit tenni, és lehet is tenni bármelyik részén a gazdaságnak. Ha valami kevésnek tűnik, vagy éppen soknak, lehet másodvetést, harmadvetést tervezni, még egy-két kör belefér a keltetőgépnek, lehet elkezdeni egyelni a sűrűn vetett zöldségeket. Ilyenkor a legtöbb a munka, hiszen általában még elég nedves a föld, de már meleg is van, a gaz gyorsabban nől, mint a kultúrnövény. Ilyenkor el lehet dönteni, milyen megoldást választ az ember. Nekiáll kapálni, hogy írmagja se maradjon a nem odavaló zöldnek, vagy (főleg idő hiányában) hagyja a gyomot kicsit megnőni, addig árnyékol a kultúrnövénynek, nem szárad ki olyan gyorsan a talaj körülötte. Amikor pedig már elég nagy, akkor óvatosan kiszedheti, megkínálhatja vele a zöldevő állatkákat. Persze tényleg óvatosan kell gazolni, mert a földes növényeket egyik állat sem szereti.
Nálunk mostanra megjelentek az első fürjtojások. Persze kakasunk nincs, de a februári keltetés tyúkjai most 3 hónaposak, és ahogy a nagykönyvben meg van írva, már tojnak. A kacsáknak ez a második körük, a pulykánk tojt egyet, majd úgy döntött, dajkája lesz a kispulykáknak, azokat vezetgeti. A kicsik viszont (mivel nem ő az anyjuk, hanem a keltető) nem nagyon akarnak hallgatni rá, ilyenkor apa pulyka is a képbe kerül, együtt vezetgetik a kicsiket.
Érdekességképpen a tojásméretek:
Fehér: kacsa, barna: tyúk, foltos: fürj |
A növendékek szépen fejlődnek, kiskacsa még nem halt meg idég. Nagyon mokány génekkel rendelkezhetnek. Igazából nem nagyon történt elhullás eddig, és ennek nagyon örülök. Lassan bátrabb leszek, itt a meleg, nem kell annyira óvni őket mindentől. A kacsékról készült képen esti összebújós alvás:
És természetesen készülnek a kecskesajtok, próbálkozom a félkemény készítésével. Ez az első, nincs benne lyuk, ami egyrészt jó, mert jó volt a kádtechnika, másrészről nem jó, mert ennyi idő alatt már kellett volna erjedési lyukaknak keletkezni... azóta elkészült a következő, egy kilós félkemény, még érik, amint lesz fotó, írom, milyen lett.
félkemény, sajtbevonós kecskesajt |
A kilós sajtokhoz pedig szükség volt sajtformára. Régi éthordó romantikus találkája a forrasztópákával, Apa asszisztálásával. Szinte pontosan egy kilogramm mosott sajtot tudok vele készíteni. Strapabíró, mosogatógépbe tehető, nagyon szeretem!
Készül a sajtforma |
És a dolgos nyár méltó jutalma: grillezés. Kellemes nyári este, sok finom zöldség, a parázs, és a sülő étel hangulata, na meg a piruló kecskesajt illata. Utánozhatatlan.
Szép napot!
Címkék:
grill,
kacsa,
kecskesajt,
konyhakert,
pulyka,
tojás
2016. június 3., péntek
A túró nálunk
A házisajtkészítés egyszerűsége és bonyolultsága nálunk abban nyílvánul meg, hogy szinte bármilyen tejterméket el lehet készíteni, viszont várni kell rá. A gyerekek már tudják, bármilyen ennivalót kérhetnek, bármit megkívánhatnak, de nem másnap fog elkészülni, még csak nem is harmadnap. De egy-két héten belül általában be szoktam tartani az igéretemet. Hol vannak azok a régi szép idők, amikor elmentem nagymamámhoz nyaralni, és reggel megkérdezte, mit ennék ebédre (húslevest baracklekváros palacsintával, ahogyan csak ő tudta elkészíteni) és délre készen is volt. Azóta sem tudom, hogyan csinálta. Gyanítom, hogy amikor nem voltam a konyhában és éppen valami csínyt tettem, előkapta a varázspálcáját, de minimum volt mellette két házimanó.
A túró számunkra eléggé drága mulatság, már ha boltban kell megvenni. Bármilyen túrós ételnek neki kell állnom, minimum másfél kilóval kezdődik. És ez csak a túró. Így hát amikor éppen kevés sajt készül, (azt a heti 35 liter tejet nagyon okosan kell beosztani, de mondhatom, elég jól sikerül), és éppen teli a hűtő joghurttal, jöhet a túró!
Szeretek túrót készíteni, mert bár két nap, mire lehet enni belőle, de az íze, állaga messze fölülmúlja a boltit (lejjebb elárulom, hogy lehetséges ez), és amit még szeretek benne, nincsenek annyira feszes szabályai a túrókészítésnek, mint a sajtnak. (azért a joghurtkészítés lazaságán nem tud túltenni semmi, de ezt majd egy következő posztban)
Szóval, a hozzávalók:
tej - nálunk kecsketej, és mivel a kihozatala elég jó (naná, finom lágy marad), ezért elég 10-12 liter tejből nekiállnom, hogy a hétvégi túrógombóc adagot hozni tudjam (olyan bő másfél kiló túró)(bár ezen a hétvégén utógyereknapozunk, így megpróbálkozom a túró rudival az utajovobe oldal receptje alapján, illetve kecskepörkölt lesz kapros túrós galuskával, amiből már minden saját, a kapor és a hagyma is. :) ) És amiért olyan finom, krémes lesz a túró abban leli magyarázatát, hogy nem fölözöm a tejet, azaz teljes tejből készül. Magyarán benne marad az összes tejszín.
lábas- a szokásos 15 literes elegendő
kultúra, vagy tejföl - én kultúrázom, mert a tejföl tehéntejes. Fura lenne kecsketejjel a tehéntejföl, de csak filozófiailag, mert a gyakorlatban teljesen jól működik
oltó - néhány csepp
nagy kés - amivel fel tudom vágni az alvadékot, tehát jó, ha leér az edény aljáig
sajtkendő - akár egy tiszta tetrapelenka is tökéletes
edény - amibe a túrót teszem, esetleg efölött lehet csöpögtetni
Ja, tűzhely, hogy melegíteni lehessen a tejet, és hűtő, ahol lehet tárolni.
Ami nem kell hozzá: sok idő, sok energia, profi sajtkészítő múlt. :)
Az eredmény, egy nagyon finom, krémes, kellemesen savanykás túró. Egy a gond vele, hamar elfogy.
Szép napot!
A túró számunkra eléggé drága mulatság, már ha boltban kell megvenni. Bármilyen túrós ételnek neki kell állnom, minimum másfél kilóval kezdődik. És ez csak a túró. Így hát amikor éppen kevés sajt készül, (azt a heti 35 liter tejet nagyon okosan kell beosztani, de mondhatom, elég jól sikerül), és éppen teli a hűtő joghurttal, jöhet a túró!
Szeretek túrót készíteni, mert bár két nap, mire lehet enni belőle, de az íze, állaga messze fölülmúlja a boltit (lejjebb elárulom, hogy lehetséges ez), és amit még szeretek benne, nincsenek annyira feszes szabályai a túrókészítésnek, mint a sajtnak. (azért a joghurtkészítés lazaságán nem tud túltenni semmi, de ezt majd egy következő posztban)
Szóval, a hozzávalók:
tej - nálunk kecsketej, és mivel a kihozatala elég jó (naná, finom lágy marad), ezért elég 10-12 liter tejből nekiállnom, hogy a hétvégi túrógombóc adagot hozni tudjam (olyan bő másfél kiló túró)(bár ezen a hétvégén utógyereknapozunk, így megpróbálkozom a túró rudival az utajovobe oldal receptje alapján, illetve kecskepörkölt lesz kapros túrós galuskával, amiből már minden saját, a kapor és a hagyma is. :) ) És amiért olyan finom, krémes lesz a túró abban leli magyarázatát, hogy nem fölözöm a tejet, azaz teljes tejből készül. Magyarán benne marad az összes tejszín.
lábas- a szokásos 15 literes elegendő
kultúra, vagy tejföl - én kultúrázom, mert a tejföl tehéntejes. Fura lenne kecsketejjel a tehéntejföl, de csak filozófiailag, mert a gyakorlatban teljesen jól működik
oltó - néhány csepp
nagy kés - amivel fel tudom vágni az alvadékot, tehát jó, ha leér az edény aljáig
sajtkendő - akár egy tiszta tetrapelenka is tökéletes
edény - amibe a túrót teszem, esetleg efölött lehet csöpögtetni
Ja, tűzhely, hogy melegíteni lehessen a tejet, és hűtő, ahol lehet tárolni.
Ami nem kell hozzá: sok idő, sok energia, profi sajtkészítő múlt. :)
Az eredmény, egy nagyon finom, krémes, kellemesen savanykás túró. Egy a gond vele, hamar elfogy.
Elkezdett csöpögni a sajtkendőben |
2016. május 24., kedd
A kecsketej nálunk
Mivel csak négy fejős kecskénk van (és egy bak), a napi tejmennyiség olyan 6-7 liter körül alakul. Ez a mennyiség elég lehet ahhoz, hogy az ember eljátszadozzon a sajtkészítéssel, vagy bármi egyéb tejtermék gyártásának nekiálljon, viszont ez kecsketej. Teljesen más lelke van, mit a tehéntejnek.
Ilyen furcsaság pl az, hogy fejés után 6 óráig erős antibiotikumos hatással bír. Ezután ez a hatás csökken, de még így is sokkal több idő kell ahhoz, hogy megaludjon, mint a tehéntej.
A csíraszáma viszont (ha eltekintünk ettől a baktériumölő tulajdonságtól) jóval több tud lenni, mint a tehéntejé, vagy jóval kevesebb, és ez mindig változik, akár fejésenként is tud óriási eltéréseket produkálni. Így kecsketejből nem nagyon érdemes nekiállni gomolyát készíteni úgy, mint tehéntejből, vagy juhtejből (azaz nem lesz a klasszikus értelemben vett gomolya), mert valószínű nem fog sikerülni.
Sokan úgy vélik a kecsketej büdös. Nos, sokan szagolták már a mi kecsketejünket (mi is), és egyöntetű csodálkozó megállapításként az első reakció, ami kibukott az ismerősökből: "Jé, ez nem is büdös! Nincs is semmi szaga!" Ez nagy valószínűséggel a tartástechnológiánk miatt van így, azért lehet így. Bár együtt vannak a lánykák a bakkal, de a fejés máshol zajlik, valamint azonnal elvisszük a tejet a fejés után a házba, ott kezeljük tovább (értsd további szűrés, hűtés, zacskózás, fagyasztás, vagy üvegekbe töltés).
Mivel alig van időm, így csak hetente tudom rászánni magam a sajtkészítésre. Mivel időben a 15 liter nem 15ször több, mint a másfél liter, így olyan fél nap alatt el tudok készülni a sajtozással. Ehhez persze az kell, hogy a tejet úgy tároljam, hogy sajtozáshoz megfelelő állapotban maradjon. Itt jön a képbe a fagyasztóláda. Másfél-két és fél literenként zacskózom a friss (maximum fél órás) tejet dupla szűrés után, majd be a fagyasztóba. Itt maximum egy hetet tölt, amikor kiveszem, felolvasztom, majd elkezdhet készlüni a sajt.
Illetve ami még nagy favorit nálunk, az a joghurt. Teljes kecsketejből, hőkezelés, hűtés, joghurt kultúra, majd szárazdunsztban fél napig. Ezután hűtőben 7-10 napig is eláll. (már ettünk 18 naposat is, ugyan azt már sütibe sütöttem). Ezt használom tejföl helyett is. És természetesen ez is teljesen más, mint a tehénjoghurt. Folyósabb, krémesebb. (a boltihoz aztán meg végképp nincs köze. Én eleve teljes tejből inulok neki, így a fogyókúránkba-ha lenne ilyen- nm lehetne beilleszteni).
Szép napot!
Ilyen furcsaság pl az, hogy fejés után 6 óráig erős antibiotikumos hatással bír. Ezután ez a hatás csökken, de még így is sokkal több idő kell ahhoz, hogy megaludjon, mint a tehéntej.
A csíraszáma viszont (ha eltekintünk ettől a baktériumölő tulajdonságtól) jóval több tud lenni, mint a tehéntejé, vagy jóval kevesebb, és ez mindig változik, akár fejésenként is tud óriási eltéréseket produkálni. Így kecsketejből nem nagyon érdemes nekiállni gomolyát készíteni úgy, mint tehéntejből, vagy juhtejből (azaz nem lesz a klasszikus értelemben vett gomolya), mert valószínű nem fog sikerülni.
Sokan úgy vélik a kecsketej büdös. Nos, sokan szagolták már a mi kecsketejünket (mi is), és egyöntetű csodálkozó megállapításként az első reakció, ami kibukott az ismerősökből: "Jé, ez nem is büdös! Nincs is semmi szaga!" Ez nagy valószínűséggel a tartástechnológiánk miatt van így, azért lehet így. Bár együtt vannak a lánykák a bakkal, de a fejés máshol zajlik, valamint azonnal elvisszük a tejet a fejés után a házba, ott kezeljük tovább (értsd további szűrés, hűtés, zacskózás, fagyasztás, vagy üvegekbe töltés).
Mivel alig van időm, így csak hetente tudom rászánni magam a sajtkészítésre. Mivel időben a 15 liter nem 15ször több, mint a másfél liter, így olyan fél nap alatt el tudok készülni a sajtozással. Ehhez persze az kell, hogy a tejet úgy tároljam, hogy sajtozáshoz megfelelő állapotban maradjon. Itt jön a képbe a fagyasztóláda. Másfél-két és fél literenként zacskózom a friss (maximum fél órás) tejet dupla szűrés után, majd be a fagyasztóba. Itt maximum egy hetet tölt, amikor kiveszem, felolvasztom, majd elkezdhet készlüni a sajt.
![]() |
Olvad a 20 liter tej. |
Harisnyás Pippi után szabadon |
Félkemény próbáim viaszban érlelve
|
Szép napot!
2016. május 17., kedd
Vegyes kultúra
Mielőtt nekiálltunk kertezni, rengeteg könyvet elolvastam, nagyon sok netes oldalt átböngésztem (akkor még volt időm), így egyértelművé vált számomra, hogy nálam a növénytermesztés egyetlen útja a vegyeskultúra. Egymás mellett sosincs ugyanaz a növény, a szomszédok meghatározott rendszer szerint kerülhetnek egymás mellé. Nem nehéz elsajátítani, és így az ötödik kertes szezonunk elején már világosan látszik, vegyszermentesen lehet zöldséget termeszteni, és a vegyeskultúra egy használható módszer erre.
Nyár végére egy nagy káosznak látszik a külső, avatatlan szemlélő által a kert. Főleg a szomszédoknak szúrja a szemét, akik esküsznek a monokultúrára. Nem értik, hogyan lehet, hogy nálunk ugyanolyan buja a veteményes, mint mellette a kaszáló minden vegyszer és egész szezonon át tartó kapálás nélkül. És főleg hogyan tudja eltartani immár hattagú családunkat 140 négyzetméter (na jó, azért nem egészen, olyan 10 hónapig csak, és krumplit azért kell vennünk, és káposztákat).
Az első, ami a földbe kerül a répa-hagyma kombó. Ezt Sulyok-Siklós: Vetéstől a tálalásig című könyvéből tanultam. Évek óta védik egymást szorgalmasan. Ez a nyári hagyma, amint kibújik már esszük is újhagymaként, és végig kisér egész nyáron át.
Amire még rájöttem a sok olvasás alatt az az, hogy ami fut, azt futtassuk FELFELÉ, közé pedig mehet elővetemény, vagy másodvetés. Így vetettem tavaly a cukorborsót a tökök helyére, ÉS a tökmagokat is, botokkal megjelölve. A cukorborsó egy idő után szépen nedvesen tartotta a földet, mire lekerült csodaszép tökféle növendékek (spárgatök, sütőtök, istengyalulta tök, patisszon, takarmánytök) maradhattak erősen, egészségesen.
Ami az én találmányom (illetve még nem láttam sehol hasonlót) az az uborka előveteményeként a retek-sali kombináció. Az alábbi képen jól látszik miről beszélek, az uborkahálót később húzzuk rá a karókra. Így lehet locsolni is az uborkát (további virágzásra és termelésre buzdítva) úgy, hogy maga a termés ne kapjon vizet, ne keseredjen meg. Közötte pedig rengeteg saláta elfér ember, állat kedvence a hosszú téli hónapok után. És hát ugye nedvesen tartja az ubi földjét, árnyékot ad, gaznövekedést gátol. A növendék csibék első zöld takarmánya, és mi is dugig esszük belőle magunkat.
Nyár végére egy nagy káosznak látszik a külső, avatatlan szemlélő által a kert. Főleg a szomszédoknak szúrja a szemét, akik esküsznek a monokultúrára. Nem értik, hogyan lehet, hogy nálunk ugyanolyan buja a veteményes, mint mellette a kaszáló minden vegyszer és egész szezonon át tartó kapálás nélkül. És főleg hogyan tudja eltartani immár hattagú családunkat 140 négyzetméter (na jó, azért nem egészen, olyan 10 hónapig csak, és krumplit azért kell vennünk, és káposztákat).
Az első, ami a földbe kerül a répa-hagyma kombó. Ezt Sulyok-Siklós: Vetéstől a tálalásig című könyvéből tanultam. Évek óta védik egymást szorgalmasan. Ez a nyári hagyma, amint kibújik már esszük is újhagymaként, és végig kisér egész nyáron át.
Répa, hagyma mag, répa, dughagyma, minden évben jól bevált rendetlenségnek tűnő rend |
Ami az én találmányom (illetve még nem láttam sehol hasonlót) az az uborka előveteményeként a retek-sali kombináció. Az alábbi képen jól látszik miről beszélek, az uborkahálót később húzzuk rá a karókra. Így lehet locsolni is az uborkát (további virágzásra és termelésre buzdítva) úgy, hogy maga a termés ne kapjon vizet, ne keseredjen meg. Közötte pedig rengeteg saláta elfér ember, állat kedvence a hosszú téli hónapok után. És hát ugye nedvesen tartja az ubi földjét, árnyékot ad, gaznövekedést gátol. A növendék csibék első zöld takarmánya, és mi is dugig esszük belőle magunkat.
Ubikarók, közöttük uborkamag, köztesként sali, a retkeket már kiettük |
További helykihasználásként a paradicsom közé szoktam a karalábét. Szintén nagymamám Sulyok-Siklós könyve. Nagyon bevált, évek óta ezt teszem.
További észrevételem az, hogy ami nőni akar, azt hagyom nőni. Minden évben van egy-két eltévedt paradicsom, paprika, tökféle, káposztaféle palánta (a kaporról már nem is beszélek, az már az egész kertben jelen van, fő védnökként). Ezek az előző évekből a földben maradt magból bújtak, volt hogy évekkel korábbról maradt ott, túlélte a teleket, az ásásokat, kapálógépezéseket. Az a tapasztalat, hogy ezek a legerősebb növények. Tavaly pl a gomba elvitte majdnem az összes paradicsomot (az a csúnya fekete, ami ellen nincs védekezés, bár néhányan próbálkoznak ezzel-azzal). A cékla között kikelt 2 paradicsom mag. Gondoltam példát veszek róluk, és a ki nem kelt céklamagok helyét nem célkával pótlom (valami miatt nem érezték ott jól magukat), hanem a maradék paradicsompalántákat tettem. Ami megmaradt, szépen fejlődött. A cékla levelei nedvesen tartották a földet, semmilyen kórokozó nem támadta meg. Sajnos ahhoz kevés volt az a pár tő, hogy eltegyek belőle, de a nyári friss paradicsomigényünket fedezte.
Összességében elmondhatom, hogy próbálok harmóniában élni a természettel. Terelgetni a fejlődést, növekedést, nem beleavatkozni, csak amennyire muszáj. Pl a krumplibogárra a gyerekeket szabadítom rá, a földibolhára pedig a fahamut szórom ki. :) Bár nem lesznek katalógusba illő zöldségek, de finomak, egészségesek, vegyszermentesek. A nyáron eltett lecsónak érezni még télen is a nyár ízét. :) Még sokat kell tanulnom, de már most látszik, fentartható, fejlesztehető. Ez az az irány, ami nekünk kell.
A maradék, az egyelés, a "gaz", a "gyom" pedig hízlalja a malacokat (évek óta gazzal és konyhai maradékkal hízlalunk két hízót), édesíti a kecsketejet, csivitelésre buzdítja a papagájokat. A trágya pedig két évente táplálja a konyhakertet. Szintén vegyszermentes, gyógyszermentes, műtrágyamentes.
Szép napot!
2016. május 10., kedd
Kecskekarám
Végre valahára elkészült a kecsók karámja. egyenlőre karám funkcióval később kifutóvá fogjuk avatni, amint megépül mellé maga a kecskeól is. Addig az istálóban éjszakáznak, a többi farmbélivel együtt.
Sok munka sok hét, sok tervezés eredményét képekben mesélem tovább:
Még hátra van valami esővédő, illetve még csak az egyik oldalán van használható kapu, de hamarosan ezt is megoldjuk.
A kecsók vagy itt vannak napközben, vagy legelésznek a fűben. Imádják! Olyan édes tejet adnak, mint a méz. :)
Szép napot!
Sok munka sok hét, sok tervezés eredményét képekben mesélem tovább:
Én festettem. Hetekig. Nagyon untam. |
Betonoszlop, bebetonozva |
A fősegéddel |
Minőségellenőrök munkában |
A büszke alkotó. (büszke is lehet!) |
Még hátra van valami esővédő, illetve még csak az egyik oldalán van használható kapu, de hamarosan ezt is megoldjuk.
A kecsók vagy itt vannak napközben, vagy legelésznek a fűben. Imádják! Olyan édes tejet adnak, mint a méz. :)
Szép napot!
2016. május 5., csütörtök
Naposcsibéknek infrafilm
Azt mondják, az ember a hiáiból, kudarcaiból tanul, azáltal fejlődik, hogy a sikertelenségekellenére kitart, nem adja fel a terveit, álmait. Próbálunk eszerint élni. Alkotunk valamit, látjuk a hibákat, javítunk, újrakezdünk. Máshogy nem is lehetne.
Nagyon sok kudarc ért a csibekeltetés kapcsán is. A keltetéssel, bújtatással, naposokkal minden rendben, ott már csak keveset hibázok. A hetes, több hetes növendék csibék viszont gondot okoztak. Túl hideg, túl meleg.
Indító táp, de az gyógyszeres, vagy saját keverék, de az nem olyan.
Sokan vannak, kevesen vannak.
Együtt vannak (pulykáknak jót tesz más társasága), külön vannak.
Milyen legyen az itató? Kacsák úsznának, fürjek belefulladnak vagy csurom vizesek leszek és megfáznak az 1mm-es víztől.
Milyen alom legyen? Milyen fűtés? Milyen világítás? Olcsó is legyen, de hatékony is.
Zöldet mikor adjak? Mekkora méretben?
És még lehetne sorolni.
Már 4 éve keltetünk, és vannak újra meg újra visszatérő hiányok. A hőmérséklet szinten tartása az egyik ilyen. Nem akartam 24 órát világítani nekik, mert az nagyon nem természetes. Infrával horribilis lenne a villanyszámla. A sima izzó hőereje kevésnek bizonyult. Nagyon taposták egymást. Kerestem, kutattam, mígnem az egyik fürjes oldalon rátaláltam az infrafilmre.
Beszereztük, kipróbáltuk, azóta nem volt elhullás a csibéknél, pdig hidegek a napok! Két 40 Wattos film, és egy ledes izzó nappal, éjszaka a lámpa kikapcsolva,fűtés folyamatosan. A csibék vidámak, elégedettek, fejlődnek!
A helyük pedig egy régi ruhásszekrény, beszerelve 3-4 fakk, olyan 40 centis belmagassággal, 60*40es méretben.
Itatónak a papagájitató nagyon bejött. Tiszta marad a víz, megtanulnak inni belőle gyorsan, a nagy méretűt nem is tudják feldönteni.
Alomnak a széna darálék, ami lepereg a nyulak, kecskék etetésekor, ahogy visszük a szénatárolóból a szénarácsba etetni, de még ezalatt nagy nylonfólia, hogy könnyen kialmozhatók legyenek. Almozáskor csak felhajtom a széleit a fóliának, mehet is ki. Persze előbb a csibéket áthelyezem. :)
Nagyon sok kudarc ért a csibekeltetés kapcsán is. A keltetéssel, bújtatással, naposokkal minden rendben, ott már csak keveset hibázok. A hetes, több hetes növendék csibék viszont gondot okoztak. Túl hideg, túl meleg.
Indító táp, de az gyógyszeres, vagy saját keverék, de az nem olyan.
Sokan vannak, kevesen vannak.
Együtt vannak (pulykáknak jót tesz más társasága), külön vannak.
Milyen legyen az itató? Kacsák úsznának, fürjek belefulladnak vagy csurom vizesek leszek és megfáznak az 1mm-es víztől.
Milyen alom legyen? Milyen fűtés? Milyen világítás? Olcsó is legyen, de hatékony is.
Zöldet mikor adjak? Mekkora méretben?
És még lehetne sorolni.
Már 4 éve keltetünk, és vannak újra meg újra visszatérő hiányok. A hőmérséklet szinten tartása az egyik ilyen. Nem akartam 24 órát világítani nekik, mert az nagyon nem természetes. Infrával horribilis lenne a villanyszámla. A sima izzó hőereje kevésnek bizonyult. Nagyon taposták egymást. Kerestem, kutattam, mígnem az egyik fürjes oldalon rátaláltam az infrafilmre.
Beszereztük, kipróbáltuk, azóta nem volt elhullás a csibéknél, pdig hidegek a napok! Két 40 Wattos film, és egy ledes izzó nappal, éjszaka a lámpa kikapcsolva,fűtés folyamatosan. A csibék vidámak, elégedettek, fejlődnek!
A helyük pedig egy régi ruhásszekrény, beszerelve 3-4 fakk, olyan 40 centis belmagassággal, 60*40es méretben.
Itatónak a papagájitató nagyon bejött. Tiszta marad a víz, megtanulnak inni belőle gyorsan, a nagy méretűt nem is tudják feldönteni.
Alomnak a széna darálék, ami lepereg a nyulak, kecskék etetésekor, ahogy visszük a szénatárolóból a szénarácsba etetni, de még ezalatt nagy nylonfólia, hogy könnyen kialmozhatók legyenek. Almozáskor csak felhajtom a széleit a fóliának, mehet is ki. Persze előbb a csibéket áthelyezem. :)
A szekrény mennyezetére szerelve, ledes izzóval. |
Csibék a papagájitatóval, infrafilmmel. |
2016. május 2., hétfő
Kikelt a svédasztal!
Anno, 35-36 nappal ezelőtt volt sok acsatojás nálunk. Van 3 némakacsalányunk, és egy gácsér. Gondoltam, beteszem a keltetőbe, mivel tudtam, a kacsák nyugodt helyen ülnek el, nálunk pedig olyan nincs egyenlőre. A tyúkok mindenhova bejutnak.
Igen ám, csakhogy 13 kacsatojás kicsit kevés ahhoz, hogy 5 hétig miattuk menjen a keltető, így egy héttel később betettem melléjük még 15 pulyka, és 14 gyöngy tojást is, majd még egy héttel később a mardék helyet feltöltöttem tyúk tojással.
Így néztek ki. Vártam, vártam, a kacsatojásokat minden nap kétszer kivettem, lepermeteztem, negyed órát hűtöttem. Egyik este kint is felejtettem, így csak reggel kerültek vissza a keltetőbe. Jóóó alaposan meg is ijedtem, sajna meg is fázott egy-kettő. A többi mozgolódott, így folytattam a keltetést, hátha lesz erejük kikelni. És lőn:
Azóta már a többi is kikelt, már csak 2 gondolkodik. Szóval, igen, ha az ember okosan csinálja, működik a "svédasztalos" keltetés.
A naposok is együtt vannak elhelyezve, tapasztalatom szerint jól megférnek. Vészhelyzetre felkészülve bekészítettünk a kacsáknak egy kettes számú lakot, de egyenlőre nem látom szükségét, hogy külön tegyem őket. Természetesen bármikor felülbírálom saját döntésem, és módosítok, ha kell.
Szép napot!
Igen ám, csakhogy 13 kacsatojás kicsit kevés ahhoz, hogy 5 hétig miattuk menjen a keltető, így egy héttel később betettem melléjük még 15 pulyka, és 14 gyöngy tojást is, majd még egy héttel később a mardék helyet feltöltöttem tyúk tojással.
Svédasztal tenyésztojásból
|
Az első, ő egy gyöngycsibe |
Az első kiskacsa! |
A naposok is együtt vannak elhelyezve, tapasztalatom szerint jól megférnek. Vészhelyzetre felkészülve bekészítettünk a kacsáknak egy kettes számú lakot, de egyenlőre nem látom szükségét, hogy külön tegyem őket. Természetesen bármikor felülbírálom saját döntésem, és módosítok, ha kell.
Szép napot!
Címkék:
csibe,
gyöngytyúk,
kacsa,
keltető,
pulyka
2016. április 28., csütörtök
Idei első kecskesajtozás
A gidák leválasztása után a kecsómamik egész tejhozama a rendelkezésemre állt. Ez naponta olyan 6-7 liter tejet jelent. Ennyinek is nekiálltam tavaly, idánre azonban más terveim voltak. Szerettem volna egyszerre több tejet feldolgozni, legalább 1,5-2 kilo sajtot/túrót készíteni. Ugye, ha leülünk hatan ebédelni pl túrógombócot, az legalább 2 kiló túró. Ahhoz kell olyan 20 liter tej.
Elkezdtem tanulni. Találtam egy nagyon-nagyon jó fórumot az indexen, ahol nagyon segítőkész csapat van jelen. Ott tanultam, hogy a kecsketej teljesen máshogy működik, mint a tehéntej, és ha igazán finom sajtot szeretnék, akkor frissen kell felhasználnom.
No de nem tudok minden nap kétszer sajtot gyártani, és van olyan nap, amikor egy család visz tőlünk tejet (alergiásak a gyerekek), így tovább kutattam. Azt is megtudtam ezen a fórumon, hogy ha fél órán belül lefagyasztom a tejet, akkor ugyanúgy frissnek számít. Ezt is tettem.
Jelenlegi terv az, hogy egy hétig gyűjtöm, ezalatt olyan 30-35 liter tej gyűlik össze. Zacskóban, mélyhűtöm, majd felolvasztom lassú tűzön, és készülhet a sajt, túró, orda, akármi. A fazekam 25 literes, a maradék tejből joghurt készül mindenféle ízben. A kultúrákat, oltót, miegymást kis tételben a hazisajtkeszites.hu oldalról tudom beszerezni, nagyobb mennyiségben pedig a Mosonmagyaróvári Tejkutató Intézettől.
És a fotók:
Szép napot!
Elkezdtem tanulni. Találtam egy nagyon-nagyon jó fórumot az indexen, ahol nagyon segítőkész csapat van jelen. Ott tanultam, hogy a kecsketej teljesen máshogy működik, mint a tehéntej, és ha igazán finom sajtot szeretnék, akkor frissen kell felhasználnom.
No de nem tudok minden nap kétszer sajtot gyártani, és van olyan nap, amikor egy család visz tőlünk tejet (alergiásak a gyerekek), így tovább kutattam. Azt is megtudtam ezen a fórumon, hogy ha fél órán belül lefagyasztom a tejet, akkor ugyanúgy frissnek számít. Ezt is tettem.
Jelenlegi terv az, hogy egy hétig gyűjtöm, ezalatt olyan 30-35 liter tej gyűlik össze. Zacskóban, mélyhűtöm, majd felolvasztom lassú tűzön, és készülhet a sajt, túró, orda, akármi. A fazekam 25 literes, a maradék tejből joghurt készül mindenféle ízben. A kultúrákat, oltót, miegymást kis tételben a hazisajtkeszites.hu oldalról tudom beszerezni, nagyobb mennyiségben pedig a Mosonmagyaróvári Tejkutató Intézettől.
És a fotók:
Ez már a zsendice, de a tej hasonlóan nézett ki. A tetején szépen látszik, fagyasztott tejből is lehet zsendice, orda. |
Korszakalkotó sajtprések, szintén kecskések sugallatára, valamint a harosnyába kötött gomolya. |
Eredeti erdélyi ordás kapros palacsinta savóból. |
Libatojásnak álcázott gomolyák |
Libatojás belülről |
Utómelegített sajtérlelő kézikészülék |
Sajtérlelő belülről |
Szép napot!
2016. április 25., hétfő
Ez most komoly?
A hétvégén a gidák felugrottak a rénfára, majd besétáltak a mélyhűtőbe. Megjegyzem, annyira jól sikerült, hogy jövőre ugyanígy fogjuk csinálni. Ma még eladásra kerül az utolsó anya-gida páros, és akkor megkönnyebbültünk. De valóban megkönnyebültünk?
A bakkecskénk tegnap mintha megbolondult volna. Nem is értem, de folyamatosan udvarolgató hangokat hallatott az utóbbi pár napban. Gondoltam, csak a gidák hirtelen eltűnéze zaklatta fel őt is. Az istálóban jelenleg az akolban kötve tartjuk, amíg el nem készül a karám, és a nagyobb istáló a kecsóknak. Gondoltam elengedem kicsit, hiszen már csak egy gida maradt, ő pedig el tud rejtőzni a bohókás apja elől. Lucifer (így hívják a bakkecskénket) elkezdte hajtani az anya kecskéket. Ők menekültek. Visszakötöttem inkább.
Erre ma látom, mintha az egyik anyánk (Sári, akinek ikrei születtek) odatartaná a fenekét. Azt hittem, képzelődöm, és csak a többi fiatal anyával akar genyázni (szokott úgy állni, hogy a többiek ne férjenek oda a kajához/vízhez). Fejés után azonban kicsit összeengedtem őket. És láss csodát! Fogadta Lucifer udvarlását...és akkor így eléggé szofisztikált voltam. Nem tudom, visszaivarzik-e, vagy hogyan lehet ennyire gyorsan a leválasztás után újra a szexre gondolni (három napja nincsenek gidái), de úgy látszik kecskééknél ez így is működik. mindenesetre, ha minden jól megy, számolhatunk egy szeptemberi második körrel. :)
A bakkecskénk tegnap mintha megbolondult volna. Nem is értem, de folyamatosan udvarolgató hangokat hallatott az utóbbi pár napban. Gondoltam, csak a gidák hirtelen eltűnéze zaklatta fel őt is. Az istálóban jelenleg az akolban kötve tartjuk, amíg el nem készül a karám, és a nagyobb istáló a kecsóknak. Gondoltam elengedem kicsit, hiszen már csak egy gida maradt, ő pedig el tud rejtőzni a bohókás apja elől. Lucifer (így hívják a bakkecskénket) elkezdte hajtani az anya kecskéket. Ők menekültek. Visszakötöttem inkább.
Erre ma látom, mintha az egyik anyánk (Sári, akinek ikrei születtek) odatartaná a fenekét. Azt hittem, képzelődöm, és csak a többi fiatal anyával akar genyázni (szokott úgy állni, hogy a többiek ne férjenek oda a kajához/vízhez). Fejés után azonban kicsit összeengedtem őket. És láss csodát! Fogadta Lucifer udvarlását...és akkor így eléggé szofisztikált voltam. Nem tudom, visszaivarzik-e, vagy hogyan lehet ennyire gyorsan a leválasztás után újra a szexre gondolni (három napja nincsenek gidái), de úgy látszik kecskééknél ez így is működik. mindenesetre, ha minden jól megy, számolhatunk egy szeptemberi második körrel. :)
5 hónap múlva lehet, hogy ugyanígy fog kinézni? |
2016. április 13., szerda
Amikor minden összejön!
Amióta vége a gidaesőnek, valahogy megrekedtek a dolgok. Biztosan sokan voltak már úgy, hogy amikor szépen halad az ember élete, egyszer csak lelassul, majd leáll, sőt, akár visszájára is fordul a világ. Nálunk ez történt.
Szépen leellett az utolsó anyakecsó is. Szépen eladtunk már egy anyát a gidájával egy kisgyerek mellé. Szépen beindult a fejés rituáléja, szépen elkezdtem éjszakára különzárni az anyákat a négyhetes gidáktól. Erre tegnapra az egyik kiskecske elkezdte húzni a hasát. Az anyja cicije meg hatalmas...szintén hatalmas sebekkel. Oké, rendben, volt már ilyen. Mami külön, gidaikrek cumisüvegből, dajkálás. Ez reggel ment is szépen, de valahogy most délben nem akartak enni. Szénát ettek, ittak vizet, de tejet sehogyan sem tudtam beléjük diktálni. Pedig frissen fejtem, anyjuktól fejtem, szokott üvegből adtam, én adtam. És nem. Helyettük egy másik kiskecsó ette meg, az egyetlen szarvatlan kicsi bakunk, akinek a legkisebb az anyja, és aki már majdnem olyan magas, mint az anyja. :) (A Timi és a kicsikéje).
Majd fél órát próbálkoztam, mire feladtam, odaadtam a kicsi baknak az összeset, amit csak kért, a maradékot meg a malackák kapták. Igazán jól tartjuk a disznóinkat: ebédre krémsajt savója lángossal, desszertnek meg frissen fejt kecsketej. Szívesen lennék disznó nálunk...természetesen tenyészmalac, nem hízó. :)
Kócosan (a hajamat a többi gida összerágta), trágyásan (térdelve tartottam a kicsiket), fáradtan fordultam ki az akolból, mire meglátom a broiler tyúkmamit az egyik tojófészekben...holtan. Belehalt a tojásrakásba. Tudom én, hogy ez a hibrid nem erre lett kitenyésztve, tudom, hogy arra "való", hogy hat hét alatt megnőljön, aztán mehet a hűtőbe, ez pedig már több, mint egy éves volt,de akkor is. Nem tett jót a lelkemnek. Már pihegett egy ideje, most feladta.
A szomszédék meg megint kitaláltak valamit rólunk, mert kollektíven nem köszönnek. Amíg etettem, mellettem ment el az egyik az ő telkükön, tőlem úgy másfél méterre. Lehajtott fejjel, még nem is böffentett oda semmit, mikor ráköszöntem, pedig nem tudott nem észrevenni. Tudom, hogy a felét sem tudom elképzelni annak, hogy milyen mondák-regék terjengenek rólunk a faluban, de azért ez mára nem kellett.
Mindezek mellett ma voltunk a kötelező féléves státuszon a féléves fiacskámmal, mire a doki megállapította, hogy a heti 50 gramm hízás nem elég, írt fel neki tápszert. Mondtam, hogy de sokat mozog, meg hát azért hízott...nem, ő úgy látja, sápadt, és nézzek vissza egy hónap múlva, nehogy valami szervi baj legyen... Most mondjam azt, hogy "te hülye"? És ilyen megy orvosnak...persze a tápszer allergizál, és a nagyfiamnál, Misinél is volt olyan, hogy egy hónapig heti 25 grammot hízott (nem 50-et, mint most a Marci fiam), és az is rendben volt. Akkor még az öreg doktornő volt...ez a szakma is hígul sajnos. Sokat mozgott Marci, jó az étvágya, kaki, pisi rendben, jókedvű, aktív, hát hagyjuk már azt a gyereket! Nem fogja magát éhen halasztani, főleg, hogy elmúlt hat hónapos, elkezdett enni mást is. Persze nem adok neki tápszert, a sok allergénnel, meg csomósodásgátlóval, meg mittudomén még milyen kemikáliákkal. Előbb kap kecsketejet, minthogy egyáltalán kiváltanám a receptet!
És mindez egy nap alatt. ELÉG VOLT! És még csak háromnegyed kettő, még vissza van az egész délután. És a Miki fiam már az ölemben relaxál kemény 35 perc alvással...két éves...aztán este meg ki fog dőlni, és zokogni fog a fáradtságtól, amit megint hallanak a szomszédok, és megint indul a pletyka, hogy milyen szar szülők vagyunk....na nem mintha érdekelne. Ha ennyire unatkoznak, hogy rólunk beszélnek, akkor csak sajnálni tudom őket. Mi nem szoktunk róluk beszélni, van jobb elfoglaltságunk. Pl utána nézni a doktor által javasolt csecsemők részére kifejlesztett veszélyes anyagoknak.
Abba is hagyom, mert ennél már csak csúnyább kifejezések kívánkoznak ki belőlem. Azokat inkább csak szóban.
Azért szép napot!
Szépen leellett az utolsó anyakecsó is. Szépen eladtunk már egy anyát a gidájával egy kisgyerek mellé. Szépen beindult a fejés rituáléja, szépen elkezdtem éjszakára különzárni az anyákat a négyhetes gidáktól. Erre tegnapra az egyik kiskecske elkezdte húzni a hasát. Az anyja cicije meg hatalmas...szintén hatalmas sebekkel. Oké, rendben, volt már ilyen. Mami külön, gidaikrek cumisüvegből, dajkálás. Ez reggel ment is szépen, de valahogy most délben nem akartak enni. Szénát ettek, ittak vizet, de tejet sehogyan sem tudtam beléjük diktálni. Pedig frissen fejtem, anyjuktól fejtem, szokott üvegből adtam, én adtam. És nem. Helyettük egy másik kiskecsó ette meg, az egyetlen szarvatlan kicsi bakunk, akinek a legkisebb az anyja, és aki már majdnem olyan magas, mint az anyja. :) (A Timi és a kicsikéje).
Majd fél órát próbálkoztam, mire feladtam, odaadtam a kicsi baknak az összeset, amit csak kért, a maradékot meg a malackák kapták. Igazán jól tartjuk a disznóinkat: ebédre krémsajt savója lángossal, desszertnek meg frissen fejt kecsketej. Szívesen lennék disznó nálunk...természetesen tenyészmalac, nem hízó. :)
Kócosan (a hajamat a többi gida összerágta), trágyásan (térdelve tartottam a kicsiket), fáradtan fordultam ki az akolból, mire meglátom a broiler tyúkmamit az egyik tojófészekben...holtan. Belehalt a tojásrakásba. Tudom én, hogy ez a hibrid nem erre lett kitenyésztve, tudom, hogy arra "való", hogy hat hét alatt megnőljön, aztán mehet a hűtőbe, ez pedig már több, mint egy éves volt,de akkor is. Nem tett jót a lelkemnek. Már pihegett egy ideje, most feladta.
A szomszédék meg megint kitaláltak valamit rólunk, mert kollektíven nem köszönnek. Amíg etettem, mellettem ment el az egyik az ő telkükön, tőlem úgy másfél méterre. Lehajtott fejjel, még nem is böffentett oda semmit, mikor ráköszöntem, pedig nem tudott nem észrevenni. Tudom, hogy a felét sem tudom elképzelni annak, hogy milyen mondák-regék terjengenek rólunk a faluban, de azért ez mára nem kellett.
Mindezek mellett ma voltunk a kötelező féléves státuszon a féléves fiacskámmal, mire a doki megállapította, hogy a heti 50 gramm hízás nem elég, írt fel neki tápszert. Mondtam, hogy de sokat mozog, meg hát azért hízott...nem, ő úgy látja, sápadt, és nézzek vissza egy hónap múlva, nehogy valami szervi baj legyen... Most mondjam azt, hogy "te hülye"? És ilyen megy orvosnak...persze a tápszer allergizál, és a nagyfiamnál, Misinél is volt olyan, hogy egy hónapig heti 25 grammot hízott (nem 50-et, mint most a Marci fiam), és az is rendben volt. Akkor még az öreg doktornő volt...ez a szakma is hígul sajnos. Sokat mozgott Marci, jó az étvágya, kaki, pisi rendben, jókedvű, aktív, hát hagyjuk már azt a gyereket! Nem fogja magát éhen halasztani, főleg, hogy elmúlt hat hónapos, elkezdett enni mást is. Persze nem adok neki tápszert, a sok allergénnel, meg csomósodásgátlóval, meg mittudomén még milyen kemikáliákkal. Előbb kap kecsketejet, minthogy egyáltalán kiváltanám a receptet!
És mindez egy nap alatt. ELÉG VOLT! És még csak háromnegyed kettő, még vissza van az egész délután. És a Miki fiam már az ölemben relaxál kemény 35 perc alvással...két éves...aztán este meg ki fog dőlni, és zokogni fog a fáradtságtól, amit megint hallanak a szomszédok, és megint indul a pletyka, hogy milyen szar szülők vagyunk....na nem mintha érdekelne. Ha ennyire unatkoznak, hogy rólunk beszélnek, akkor csak sajnálni tudom őket. Mi nem szoktunk róluk beszélni, van jobb elfoglaltságunk. Pl utána nézni a doktor által javasolt csecsemők részére kifejlesztett veszélyes anyagoknak.
Abba is hagyom, mert ennél már csak csúnyább kifejezések kívánkoznak ki belőlem. Azokat inkább csak szóban.
Azért szép napot!
2016. március 17., csütörtök
Gidaeső
Egyeseknek március 15 nemzeti ünnep, nekünk sosem volt az. Mindig más elfoglaltságot találtunk magunknak. Az idei évben ez egy házimozi lett.
Épp falaztam a nyúlólat, mikor Robi azt mondta, neki nagyon gyanus az egyik kecskelánykánk, Timi. Mintha guggolgatna, és hát szaporán veszi a levegőt,lefekszik, fölkel. Ismerve engem, valamint végigkísérte már pár szülésemet (egészen pontosan négyet), nálam ugyanezek voltak a tünetek. Olyan fura, figyeljük. Hát figyelte. Egyszer csak szól, hogy akkor most tegyük át a szülőszobába, mert fekszik és nyom. Nosza hajrá, áttessékeltük. Fél óra múlva kibújt az idei év második gidácskája, kis bakocska.
Húúú, de pörögtünk mi is. A gyerekek is pont kint voltak, láttak mindent. Egy születés hatalmas dolog, őket sem lehetett lenyugtatni.
Másnap az újdonsült kecskemami barátnője (Zizi) nagyon mekegett. Gondoltam hiányolja a társát, így visszatettem őket a többiekhez. Nem volt semmi gond, hamar megszokták egymást, megszaglászták a többiek a kicsit, óvatosan megterelgették. Késő délután, amikor mentem az esti etetésre, illetve zárni az istállót, hatalmas mekegésre érkeztem. Gondoltam, valami baj van, tuti valakit a sarokba szorított a két lüke a csapatban (Zsóka és Lucifer a két zakkant nálunk). Beérkeztem, hát Zizi feküdt, hatalmasakat nyomott. A magzatvíz már elfolyt, a fejecske pedig éppen akkor bukkant elő. És itt leállt. Csak nyomott, csak nyomott. Semmi. Bementem hozzá, akkor láttam, hogy csak az egyik lábacska van kint a kicsi feje mellett. Óvatosan benyúltam a másik lábát kitapogatni. Éreztem, hogy csuklóban van hajlítva. Kicsit visszanyomtam, és sikerült kiegyenesíteni. Ki is bújt a lábacska. A következő tolófájásra meg is született a csodaszép kislány!
Mindenki jól van. A kétnaposak már kóstolgatják a szénát, és ugrándoznak nagyokat. Hamarosan nem lehet majd lépni az istállóban, jó hogy nekiállunk a kifutójuknak végre!
Épp falaztam a nyúlólat, mikor Robi azt mondta, neki nagyon gyanus az egyik kecskelánykánk, Timi. Mintha guggolgatna, és hát szaporán veszi a levegőt,lefekszik, fölkel. Ismerve engem, valamint végigkísérte már pár szülésemet (egészen pontosan négyet), nálam ugyanezek voltak a tünetek. Olyan fura, figyeljük. Hát figyelte. Egyszer csak szól, hogy akkor most tegyük át a szülőszobába, mert fekszik és nyom. Nosza hajrá, áttessékeltük. Fél óra múlva kibújt az idei év második gidácskája, kis bakocska.
Timi első gidája |
Húúú, de pörögtünk mi is. A gyerekek is pont kint voltak, láttak mindent. Egy születés hatalmas dolog, őket sem lehetett lenyugtatni.
Másnap az újdonsült kecskemami barátnője (Zizi) nagyon mekegett. Gondoltam hiányolja a társát, így visszatettem őket a többiekhez. Nem volt semmi gond, hamar megszokták egymást, megszaglászták a többiek a kicsit, óvatosan megterelgették. Késő délután, amikor mentem az esti etetésre, illetve zárni az istállót, hatalmas mekegésre érkeztem. Gondoltam, valami baj van, tuti valakit a sarokba szorított a két lüke a csapatban (Zsóka és Lucifer a két zakkant nálunk). Beérkeztem, hát Zizi feküdt, hatalmasakat nyomott. A magzatvíz már elfolyt, a fejecske pedig éppen akkor bukkant elő. És itt leállt. Csak nyomott, csak nyomott. Semmi. Bementem hozzá, akkor láttam, hogy csak az egyik lábacska van kint a kicsi feje mellett. Óvatosan benyúltam a másik lábát kitapogatni. Éreztem, hogy csuklóban van hajlítva. Kicsit visszanyomtam, és sikerült kiegyenesíteni. Ki is bújt a lábacska. A következő tolófájásra meg is született a csodaszép kislány!
Zizi első gödölyéje |
2016. március 16., szerda
Mi kell a házba?
A mondás szerint asszony kell a házba. A rossz nyelvek szerint ez inkább Kőműves Kelemenné féle építészetet jelent. Nos, nálunk is sokminden kerül a falba...asszony ugyan nem, és semmilyen emberi testrész, de állati, növényi annál inkább.
Ugyanis az egyszeri városból kiszabadult szellemi munkás, amikor gazdálkodásra adja a fejét, kitalálja, hogy építeni kellene ezt-azt. Persze, ha sok alapanyagot hozat, akkor olcsóbb. Hogy nem használja fel egyszerre, sebaj, eláll, meg nem romlik, legalább tudnak a gyerekek is mivel játszani. Ilyen pl a homok, a sóder, ami a betonhoz, vakolathoz, habarcshoz kell. Igen ám, csakhogy amennyiben tényleg nem használjuk el az egészet, úgy a gyerekek tényleg birtokba veszik a maradék anyagokat, és ha még várunk is pár hónapot, ne adj' Isten egy-két évet, akkor a természet is ráteszi a kezét a drága pénzen megvásárolt, és bár egyenlőre fel nem használt alapanyagokra, amikkel az egyszeri falura költöző városi gazdálkodó még szeretne valamit kezdeni.
Így volt ez nálunk is. Két, vagy három éve hozattunk kb 5 köbméter homokot, 3 köbméter sódert. Azóta abból élünk, foltozgatunk, falazgatunk, betonozgatunk. Lassan a végére érünk. Persze mindemellett elkészültek az eredeti célok is, úgysmint egy terasz, illetve egy szoba.
Az istálló azonban folyamatos renoválási terület, ugyanis az állatok mindig rongálnak valamit. A szeretett, hasznot hozók is, de a patkányok főleg. Így esett, hogy az esős napokon a gyerekek értékes alvásidejének nagy részét az istálóban töltöm vakolással, patkányjáratok betömésével, nyúlól falának építésével. Igenám, csakhogy először ki kell bányásznom (szó szerint ki kell termelnem) a homokot, a sódert a fű közül, illetve a játékhalmok alól. Ez nem is jelent problémát, viszont a gyerekek a hétvégén a nagy gidaesőben megtalálták a pálinkáshordót, amibe még nyáron szedtünk pálinkának való cseresznyét, és persze azóta sem vittük el kifőzetni. Na, hogy, hogynem a gyerekek kimerték belőle a levet, és azzal építettek a homokvárhoz patakot. Ezt a homokot vittem én be ma az istállóba, és kevertem be habarcs-vakolatnak... azt az illetfelhőt! Amúgy nagyon finom volt, de már a szagtól becsíptem. A kecskék kifeküdtek, a malacok meg elkezdtek fogócskázni. A párom mondta, hogy nem páratartalom volt az istálóban, hanem piatartalma a levegőnek.... A fal azért megépült, de szerintem majd holnap fogom még egyszer átnézni a vízmértékes ölesléccel, addig hagyom, had párologjon az alkohol. A nyuszik jól fogják magukat érezni ott, tán még fűszerezni sem kell annyira majd a vacsorát... aromás húsú nyulakat tenyésztünk. :)
Ugyanis az egyszeri városból kiszabadult szellemi munkás, amikor gazdálkodásra adja a fejét, kitalálja, hogy építeni kellene ezt-azt. Persze, ha sok alapanyagot hozat, akkor olcsóbb. Hogy nem használja fel egyszerre, sebaj, eláll, meg nem romlik, legalább tudnak a gyerekek is mivel játszani. Ilyen pl a homok, a sóder, ami a betonhoz, vakolathoz, habarcshoz kell. Igen ám, csakhogy amennyiben tényleg nem használjuk el az egészet, úgy a gyerekek tényleg birtokba veszik a maradék anyagokat, és ha még várunk is pár hónapot, ne adj' Isten egy-két évet, akkor a természet is ráteszi a kezét a drága pénzen megvásárolt, és bár egyenlőre fel nem használt alapanyagokra, amikkel az egyszeri falura költöző városi gazdálkodó még szeretne valamit kezdeni.
Így volt ez nálunk is. Két, vagy három éve hozattunk kb 5 köbméter homokot, 3 köbméter sódert. Azóta abból élünk, foltozgatunk, falazgatunk, betonozgatunk. Lassan a végére érünk. Persze mindemellett elkészültek az eredeti célok is, úgysmint egy terasz, illetve egy szoba.
Az istálló azonban folyamatos renoválási terület, ugyanis az állatok mindig rongálnak valamit. A szeretett, hasznot hozók is, de a patkányok főleg. Így esett, hogy az esős napokon a gyerekek értékes alvásidejének nagy részét az istálóban töltöm vakolással, patkányjáratok betömésével, nyúlól falának építésével. Igenám, csakhogy először ki kell bányásznom (szó szerint ki kell termelnem) a homokot, a sódert a fű közül, illetve a játékhalmok alól. Ez nem is jelent problémát, viszont a gyerekek a hétvégén a nagy gidaesőben megtalálták a pálinkáshordót, amibe még nyáron szedtünk pálinkának való cseresznyét, és persze azóta sem vittük el kifőzetni. Na, hogy, hogynem a gyerekek kimerték belőle a levet, és azzal építettek a homokvárhoz patakot. Ezt a homokot vittem én be ma az istállóba, és kevertem be habarcs-vakolatnak... azt az illetfelhőt! Amúgy nagyon finom volt, de már a szagtól becsíptem. A kecskék kifeküdtek, a malacok meg elkezdtek fogócskázni. A párom mondta, hogy nem páratartalom volt az istálóban, hanem piatartalma a levegőnek.... A fal azért megépült, de szerintem majd holnap fogom még egyszer átnézni a vízmértékes ölesléccel, addig hagyom, had párologjon az alkohol. A nyuszik jól fogják magukat érezni ott, tán még fűszerezni sem kell annyira majd a vacsorát... aromás húsú nyulakat tenyésztünk. :)
2016. március 13., vasárnap
És végre!!!! Megszületett az idei év első gidácskája tegnap! Egy csodaszép kislány! Hatalmas, erős, kicsit lusta. Két kortyot szopizik, aztán abbahagyja. Fejlődik szépen. Anyukája második gidája. A füle az apjáé. :)
Itt még a szülőszobán |
Itt már az akolban jól megférve a tyúk mamival |
2016. március 11., péntek
Fenékig tejfel
Bizony, azért nálunk a kicsi gazdaságunkban sem minden fenékig tejfel. Egy terhesség, egy születés szinte mindig ingatag folyamat, mindig jelen van az eshetőség a komplikációra. Hiába, egy élet készül önállósodni. Az, hogy az előző pár hét, hónap alatt hogyan fejlődött, hogy mindent megkapott-e apai, anyai oldalról, az pont a születéskor és az első pár órában derül ki. Addig védve volt, „nem volt más dolga”, mint fejlődni. Most viszont elérkezett az idő a világra jövetelre. Ezek nagyon érzékeny órák. Erősnek lenni a megszületésre, képesnek lenni önálló légvételre, kiadni az első hangokat, hogy anya megtaláljon, észre vegyen, segítsen, lábra állni, de legalábbis elkúszni az életet jelentő cicikig. Az életben soha még ennyi munkája nem lesz az újszülöttnek.
És ez félelmetes és csodálatos! Csoda, ahogy a természet az esetek nagy többségében elrendezi a dolgokat, és félelmetes, mert mi, kívülállók nem sokat tehetünk. Együtt nyögünk, együtt nyomunk, biztosítjuk a kényelmes fekhelyet, de másban nagyon nem tudunk segíteni. Ez kettejük dolga, a születő és a szülő hatalmas csapatmunkája.
Sajnos azonban van, amikor nem következik be a várva-várt csoda. Van, amikor valami, valamikor félresiklik, és a kicsi hátránnyal indul...vagy el sem tud indulni az életben. Szomorú.
Ez történt nálunk is tavaly. Harmadik anyakecskénknél megindult az ellés. Sejtettük a pocakméretből, hogy több kicsit hordoz. Láttuk a tüneteket, kapart, kereste a helyét, lefeküdt, fölkelt. Szépen haladt a folyamat. Aztán egyszer csak megindultak a tolófájások. Anyakecsónk nyomott, és csak nyomott. Semmi. Még a vízzel teli burok sem akart távozni, ami tágítaná és nedvesítené a szülőcsatornát, annyira szűk volt a péra nyílása. Jött a jól begyakorolt gátvédelem. Kicsi kecske hatalmas anyai visítások árán megszületett. Anyája nagyon örült, kicsit lecsutakoltam, elétettem, azonnal tisztára nyalta.
A szülés azonban folytatódott. Megjelent egy láb... aztán még egy. És semmi. Csak nyomott az anya, csak nyomott. Látszott, hogy itt bizony baj van. Kiáltottam a férjemnek, de ő még jobban tanácstalan volt. Persze, hiszen én jártam jobban utána a kecskeszülésnek, a felelősség is az enyém. Teljesen szabálytalanul, néhány anatómia cikket és szülésélettan tanulmányt átolvasva, pár videót megnézve kénytelen voltam a lábacskák mellett benyúlni a szülőcsatornába. A két láb úgy tűnt, egy pár, a feje viszont elakadt a kicsinek. Fejtetővel akart előre kibújni. Nincs idő várakozni, cselekedni kell. Élet-halál küzdelem folyik. Nosza, visszanyomtam a fejét és a másodszorra előbukó lábat is egy kicsit, majd sikerült az állát megemelnem, így anyai nyomásra bevezettem a fejét a szülőcsatornába. Enyhe húzással segítettem világra a kicsit.
Szép lett volna a történet, azonban a kicsi vett két levegőt, és többet meg sem mozdult. Hiába dörzsölgettük. A szíve alig dobogott, a nyelve lila volt már. Elvesztettük sajnos. Valami történt szülés közben, hiszen egy szép fejlett kis bak volt. Nagyobb, mint az elsőszülött nővére. És mégis. Lehet méhlepény? Vagy túlnyúltak az idegek, ahogy beakadt a feje? Bármi lehetett. Már sosem tudjuk meg. Anyát viszont sikerült így megmenteni, hiszen az állatorvos még órák múlva tudott volna csak kijönni. Kitolási szakban lévő anyát még órákig váratni.... na ez a kínzás.
A kicsi lány kecske sincs túl jól, neki a mellső lábai állnak furán. Gondolhatnánk fertőzésre, tápanyaghiányra, genetikára. Sokat gondolkodtunk.
Kizártuk a tartási hiányosságot, hiszen már két anyánk is szült, egészséges gidákat. Ugyanazt eszik, ugyanúgy tartjuk őket. A fertőzést ugyanezen okból kizártuk. Genetika? Egyéb méhen belüli ártalom? Sosem tudjuk meg. Sajnos így nem lesz sokáig életben ez a kicsi gödölye sem.
Ugyanakkor, ha genetikai gond, el kell gondolkodnunk az anyakecske sorsán is. (Apakecskének csodaszép gidái születtek a gazdájánál is, és már nálunk is.) Szeretjük, csodaszép fehér anya, de mégiscsak haszonállat. Tartsuk még? Ne tartsuk? Mi legyen?
Rettenetes dolog életről, halálról dönteni. Az orvosoknak könnyebb. Nekik az életre kell törekedni. A gazdának sokkal nehezebb. Nekünk már figyelembe kell venni a várható és az elmaradt hasznot, a megtérülést, és mindenek előtt az állat egészségét, jólétét, szenvedésmentes életét, humánus halálát. És minderről dönteni kell. Mindig, nap, mint nap. És ez nagyon nehéz. Meghozni egy olyan döntést, amit a természet már meghozott korábban. Nekünk csak rá kell bólintani, el kell fogadni. Egy dolgot tehetünk, minden tőlünk telhetőt megteszünk. Hogy az ilyen esetek után is tudjuk folytatni a gazdálkodást, hogy tudjuk, ez benne van a pakliban, és tudjuk, nem rajtunk múlott ennek a két kicsi gidának a sorsa.
Nagy levegőt kell venni, és folytatni kell.
Remélem, idén nem lesz komplikáció. A tavalyi három anyából kettő van meg. A fent említett csodaszép anyakecske végülis elkerült egy másik családhoz a gidájával együtt. A kicsi lába csodák csodájára meggyógyult. Maszíroztam, illetve az anyjának rengeteg bodzaágat vágtam, hátha az anyatejen keresztül tudok a kicsin segíteni. Sikerült! De ez egy másik bejegyzésre tartozik.
Jelenleg a két "öreg" mami, illetve négy előhasú fiatalasszony élvezi a mindenórás lét örömeit.
És ez félelmetes és csodálatos! Csoda, ahogy a természet az esetek nagy többségében elrendezi a dolgokat, és félelmetes, mert mi, kívülállók nem sokat tehetünk. Együtt nyögünk, együtt nyomunk, biztosítjuk a kényelmes fekhelyet, de másban nagyon nem tudunk segíteni. Ez kettejük dolga, a születő és a szülő hatalmas csapatmunkája.
Sajnos azonban van, amikor nem következik be a várva-várt csoda. Van, amikor valami, valamikor félresiklik, és a kicsi hátránnyal indul...vagy el sem tud indulni az életben. Szomorú.
Ez történt nálunk is tavaly. Harmadik anyakecskénknél megindult az ellés. Sejtettük a pocakméretből, hogy több kicsit hordoz. Láttuk a tüneteket, kapart, kereste a helyét, lefeküdt, fölkelt. Szépen haladt a folyamat. Aztán egyszer csak megindultak a tolófájások. Anyakecsónk nyomott, és csak nyomott. Semmi. Még a vízzel teli burok sem akart távozni, ami tágítaná és nedvesítené a szülőcsatornát, annyira szűk volt a péra nyílása. Jött a jól begyakorolt gátvédelem. Kicsi kecske hatalmas anyai visítások árán megszületett. Anyája nagyon örült, kicsit lecsutakoltam, elétettem, azonnal tisztára nyalta.
A szülés azonban folytatódott. Megjelent egy láb... aztán még egy. És semmi. Csak nyomott az anya, csak nyomott. Látszott, hogy itt bizony baj van. Kiáltottam a férjemnek, de ő még jobban tanácstalan volt. Persze, hiszen én jártam jobban utána a kecskeszülésnek, a felelősség is az enyém. Teljesen szabálytalanul, néhány anatómia cikket és szülésélettan tanulmányt átolvasva, pár videót megnézve kénytelen voltam a lábacskák mellett benyúlni a szülőcsatornába. A két láb úgy tűnt, egy pár, a feje viszont elakadt a kicsinek. Fejtetővel akart előre kibújni. Nincs idő várakozni, cselekedni kell. Élet-halál küzdelem folyik. Nosza, visszanyomtam a fejét és a másodszorra előbukó lábat is egy kicsit, majd sikerült az állát megemelnem, így anyai nyomásra bevezettem a fejét a szülőcsatornába. Enyhe húzással segítettem világra a kicsit.
Szép lett volna a történet, azonban a kicsi vett két levegőt, és többet meg sem mozdult. Hiába dörzsölgettük. A szíve alig dobogott, a nyelve lila volt már. Elvesztettük sajnos. Valami történt szülés közben, hiszen egy szép fejlett kis bak volt. Nagyobb, mint az elsőszülött nővére. És mégis. Lehet méhlepény? Vagy túlnyúltak az idegek, ahogy beakadt a feje? Bármi lehetett. Már sosem tudjuk meg. Anyát viszont sikerült így megmenteni, hiszen az állatorvos még órák múlva tudott volna csak kijönni. Kitolási szakban lévő anyát még órákig váratni.... na ez a kínzás.
A kicsi lány kecske sincs túl jól, neki a mellső lábai állnak furán. Gondolhatnánk fertőzésre, tápanyaghiányra, genetikára. Sokat gondolkodtunk.
Kizártuk a tartási hiányosságot, hiszen már két anyánk is szült, egészséges gidákat. Ugyanazt eszik, ugyanúgy tartjuk őket. A fertőzést ugyanezen okból kizártuk. Genetika? Egyéb méhen belüli ártalom? Sosem tudjuk meg. Sajnos így nem lesz sokáig életben ez a kicsi gödölye sem.
Ugyanakkor, ha genetikai gond, el kell gondolkodnunk az anyakecske sorsán is. (Apakecskének csodaszép gidái születtek a gazdájánál is, és már nálunk is.) Szeretjük, csodaszép fehér anya, de mégiscsak haszonállat. Tartsuk még? Ne tartsuk? Mi legyen?
Rettenetes dolog életről, halálról dönteni. Az orvosoknak könnyebb. Nekik az életre kell törekedni. A gazdának sokkal nehezebb. Nekünk már figyelembe kell venni a várható és az elmaradt hasznot, a megtérülést, és mindenek előtt az állat egészségét, jólétét, szenvedésmentes életét, humánus halálát. És minderről dönteni kell. Mindig, nap, mint nap. És ez nagyon nehéz. Meghozni egy olyan döntést, amit a természet már meghozott korábban. Nekünk csak rá kell bólintani, el kell fogadni. Egy dolgot tehetünk, minden tőlünk telhetőt megteszünk. Hogy az ilyen esetek után is tudjuk folytatni a gazdálkodást, hogy tudjuk, ez benne van a pakliban, és tudjuk, nem rajtunk múlott ennek a két kicsi gidának a sorsa.
Nagy levegőt kell venni, és folytatni kell.
Remélem, idén nem lesz komplikáció. A tavalyi három anyából kettő van meg. A fent említett csodaszép anyakecske végülis elkerült egy másik családhoz a gidájával együtt. A kicsi lába csodák csodájára meggyógyult. Maszíroztam, illetve az anyjának rengeteg bodzaágat vágtam, hátha az anyatejen keresztül tudok a kicsin segíteni. Sikerült! De ez egy másik bejegyzésre tartozik.
Jelenleg a két "öreg" mami, illetve négy előhasú fiatalasszony élvezi a mindenórás lét örömeit.
Idén is ikrek lesznek a főmaminál (Sári) |
Már nagyon elege van. Ő a másik a tavalyiak közül. (Zsóka) |
2016. március 10., csütörtök
Mindennapi kenyerünk
Amikor éppen nem a földet túrom a kertben, vagy nem kakis pelusokat cserélek, vagy teszem a rendet hat ember után (amiket már iszonyatosan nagyon úúúúúúúúnoooooooook!), akkor neki tudok állni a kenyérnek.
Már évek óta én készítem a család kenyerét. Voltak kihagyások, minőségben, igényességben visszaesések, fellendülések. Az az igazság, hogy mindenre, amit főzök, sütök, általában is elmondható, hogy az elsődlegesz szempont az, hogy "egészséges" legyen. A következő a sorban a "finom", ezt a "sok" követi, majd a legeslegutolsó utáni az, hogy hogyan néz ki. Szerencsés vagyok, a családom nem finnyás (hihi, próbáljanak azok lenni, éhesek lesznek). Megesznek majdnem mindent, de legalábbis mindent megkóstolnak. (no, miatt a "majdnem" mindent megesznek okból kifolyólag vannak malacaink, mert azok aztán tényleg mindent megesznek...a hagymán és a kukoricadarán kívül. Van eszük.)
DE, és ez egy nagy de, attól még, hogy finom, meg egészséges, meg sok, én sokszor hiányosnak érzem az ételt. A szemem nem lakik jól. Sajnos egyenlőre nincs sok lehetőségem szépeket is készíteni, de már egyre többször törekszem rá. Első lépésként elhatároztam, hogy a kenyeret ezentúl sütni fogom, nem a kenyérsütőre bízom a dolgot. Eddig is én dagasztottam (azaz inkább összegyúrtam, mert dagasztani nem tudok), mivel évekkel ezelőtt tönkrement a kenyérsütő lapátmozgató szerkentyűje (a férjem azonnal mondani a pontos meghatározását). Viszont elérkezett az idő, hogy én pepecseljek a kenyérsütéssel (is). Jelenleg túrom az internetet, nem tudok betelni példának okáért Limara oldalával. De a Facebookos oldalon is sokat tanulok, lelkesedek.
Így készült el ez a másfél kilós kenyér, az első.
Ugyanis ha csak 70-80dekásakat sütök, akkor minden nap tehetném. Viszont azért arra tényleg nincs időm, azaz mivel enni kell, így mástól veszem el (nem, nem a pihenéstől!) Nekiálltam hát egy dupla adagos kenyérnek. És bejött! Simán dupláztam a menyiségeket, majd lassabb tűzön, tovább sütöttem. Nagyon finom lett. Persze a családom éppen ezekben a napokban evett kevesebb kenyeret (mindeig valami más volt a vacsora), íg nagyon sokáig ettük. És érdekes, hogy kb két napig szikkadt, majd megállt, és egy hét után is ugyanolyan volt, mint három naposan. És nem penészedett, vagy savanyodott, mint a bolti, de nem ám! Ma folytatom a hadműveletet, újra duplázok, ezúttal egy teljeskiőrlésű csodát sütök.
Szép napot!
Már évek óta én készítem a család kenyerét. Voltak kihagyások, minőségben, igényességben visszaesések, fellendülések. Az az igazság, hogy mindenre, amit főzök, sütök, általában is elmondható, hogy az elsődlegesz szempont az, hogy "egészséges" legyen. A következő a sorban a "finom", ezt a "sok" követi, majd a legeslegutolsó utáni az, hogy hogyan néz ki. Szerencsés vagyok, a családom nem finnyás (hihi, próbáljanak azok lenni, éhesek lesznek). Megesznek majdnem mindent, de legalábbis mindent megkóstolnak. (no, miatt a "majdnem" mindent megesznek okból kifolyólag vannak malacaink, mert azok aztán tényleg mindent megesznek...a hagymán és a kukoricadarán kívül. Van eszük.)
DE, és ez egy nagy de, attól még, hogy finom, meg egészséges, meg sok, én sokszor hiányosnak érzem az ételt. A szemem nem lakik jól. Sajnos egyenlőre nincs sok lehetőségem szépeket is készíteni, de már egyre többször törekszem rá. Első lépésként elhatároztam, hogy a kenyeret ezentúl sütni fogom, nem a kenyérsütőre bízom a dolgot. Eddig is én dagasztottam (azaz inkább összegyúrtam, mert dagasztani nem tudok), mivel évekkel ezelőtt tönkrement a kenyérsütő lapátmozgató szerkentyűje (a férjem azonnal mondani a pontos meghatározását). Viszont elérkezett az idő, hogy én pepecseljek a kenyérsütéssel (is). Jelenleg túrom az internetet, nem tudok betelni példának okáért Limara oldalával. De a Facebookos oldalon is sokat tanulok, lelkesedek.
Így készült el ez a másfél kilós kenyér, az első.
Ugyanis ha csak 70-80dekásakat sütök, akkor minden nap tehetném. Viszont azért arra tényleg nincs időm, azaz mivel enni kell, így mástól veszem el (nem, nem a pihenéstől!) Nekiálltam hát egy dupla adagos kenyérnek. És bejött! Simán dupláztam a menyiségeket, majd lassabb tűzön, tovább sütöttem. Nagyon finom lett. Persze a családom éppen ezekben a napokban evett kevesebb kenyeret (mindeig valami más volt a vacsora), íg nagyon sokáig ettük. És érdekes, hogy kb két napig szikkadt, majd megállt, és egy hét után is ugyanolyan volt, mint három naposan. És nem penészedett, vagy savanyodott, mint a bolti, de nem ám! Ma folytatom a hadműveletet, újra duplázok, ezúttal egy teljeskiőrlésű csodát sütök.
Szép napot!
2016. március 8., kedd
Csibe inkubátor
A múltkor már említettem, hogy előszeretettel segítek azoknak a kiscsibéknek, akiknél látom, nem nagyon van erejük világra születni. Ennél a fürj generációnál ez olyan 15-20 csibénél történt meg a 102-ből. Sajnos a kelés utáni reggelre kettő általam segített picurka nagyon feladni készült az evilági életet. Gondoltam, várok még néhány órát, aztán meglátom, mi lesz. Sajnos mire újra odajutottam, az egyik csibe feladta, a másik is nagyon gondolkozott. Csak tátogatta a csőrét, magáról mit sem tudva ájultan. Hiába, a keltetőre szükségem volt, így kénytelen voltam kivenni, és a többi közé telepíteni.
Tisztában voltam azzal, hogy ha ezt a magatehetetlen csöppséget beteszem a már 1-2 napos, vígan szaladgáló kannibál banda közé, kb negyed óra múlva már semmi nem maradna belőle. Ekkor eszembe jutott egy falumbéli gazdaasszony ötlete. Ő egy befőttesüveggel lámpáz a csibéknek. A lámpa felmelegíti a befőttes üveget, a csibék pedig hozzábújnak, mégsem égetik meg magukat, és nem is tapossák össze egymást. Nos, ebből kiindulva alkottam meg a huszonegyedik századi csibe inkubátort.
A lámpa közelébe tettem, így a 60-as izzó finoman felmelegítette az üveget. Nagyon kellemes meleg volt az üveg. A kis kábult csibe hallhatta a többiek élénk, hívogató csipogását, mégsem volt veszélyben.
Csakhogy ez még nem lett volna neki elég. Ez kevés az életben maradáshoz. Nosza elő a fecskendőt, és két-három óránknt egy-egy csepp almaecetes vizet próbáltam belediktálni. Eltelt egy nap. Csak felüdt, csak pihegett. Semmi nem látszott. Másnap reggel félve mentem etetni a csibebandát. örömmel láttam, hogy még él! Nem festett túl jól, de élt! Fecskendő, almaecet. Mikor kivettem az üvegből olyan mérhetetlen visításba kezdett, hogy a többi azonnal elkezdett menekülni. DE A SZEME NYITVA VOLT! ENGEM FIGYELT! PRÓBÁLT MENEKÜLNI! Hurrá!!! A fecskendőből egy csepp vizet kinyomtam, abba belecsípett, és egyedül lenyelte. Majd a következőt, és a következőt. Három-négy adag után nagyon elfáradt, eldőlt. Visszatettem az üvegbe. Néhány óra múlva megismételtem a műveletet. Mikor visszatettem, szeretett volna a többivel szaladni. Áttettem hát, de még nagyon nem tudott megállni a lábán. A többi azonnal nekiesett. Gyorsan kikaptam a piranhák közül, vissza a kis üvegébe. Beszórtam neki kis ennivalót, és belecsípett! Első szem magdarab! Ezt folytattuk egész nap.
Másnap az első itatás után, amikor a többinek is adtam enni, tahát nagy volt a békesség és az elfoglaltság, kivettem a kis túlélőt, beengedtem a többihez. Kicsit csetlett-botlott, de már egyik sem akarta megtámadni. Néhány perc múlva eltűnt a szemem elől, és azóta sem tudom megkülönböztetni a többitől. Ennek már három napja. Mindenki ép és egészséges, lassan egyhetes nagycsibék! 101-en vannak (mint a dalmaták, nagykedvenc a gyerekeknél).
Csak a statisztika kedvéért, 109-ből 103 indult meg, ebbőt 101 maradt életben az első héten. Ez 98%-os kelési arány. Csodás! Nagyon jó tenyésztojásokat vettünk (tudok elérhetőséget adni, ha valakit érdekel), és biztos vagyok benne, hogy az új keltetőgép is felelős ezért a teljesítményért. A fejleményekről még beszámolok.
Szép napot!
Tisztában voltam azzal, hogy ha ezt a magatehetetlen csöppséget beteszem a már 1-2 napos, vígan szaladgáló kannibál banda közé, kb negyed óra múlva már semmi nem maradna belőle. Ekkor eszembe jutott egy falumbéli gazdaasszony ötlete. Ő egy befőttesüveggel lámpáz a csibéknek. A lámpa felmelegíti a befőttes üveget, a csibék pedig hozzábújnak, mégsem égetik meg magukat, és nem is tapossák össze egymást. Nos, ebből kiindulva alkottam meg a huszonegyedik századi csibe inkubátort.
Csibe inkubátor |
Csakhogy ez még nem lett volna neki elég. Ez kevés az életben maradáshoz. Nosza elő a fecskendőt, és két-három óránknt egy-egy csepp almaecetes vizet próbáltam belediktálni. Eltelt egy nap. Csak felüdt, csak pihegett. Semmi nem látszott. Másnap reggel félve mentem etetni a csibebandát. örömmel láttam, hogy még él! Nem festett túl jól, de élt! Fecskendő, almaecet. Mikor kivettem az üvegből olyan mérhetetlen visításba kezdett, hogy a többi azonnal elkezdett menekülni. DE A SZEME NYITVA VOLT! ENGEM FIGYELT! PRÓBÁLT MENEKÜLNI! Hurrá!!! A fecskendőből egy csepp vizet kinyomtam, abba belecsípett, és egyedül lenyelte. Majd a következőt, és a következőt. Három-négy adag után nagyon elfáradt, eldőlt. Visszatettem az üvegbe. Néhány óra múlva megismételtem a műveletet. Mikor visszatettem, szeretett volna a többivel szaladni. Áttettem hát, de még nagyon nem tudott megállni a lábán. A többi azonnal nekiesett. Gyorsan kikaptam a piranhák közül, vissza a kis üvegébe. Beszórtam neki kis ennivalót, és belecsípett! Első szem magdarab! Ezt folytattuk egész nap.
Másnap az első itatás után, amikor a többinek is adtam enni, tahát nagy volt a békesség és az elfoglaltság, kivettem a kis túlélőt, beengedtem a többihez. Kicsit csetlett-botlott, de már egyik sem akarta megtámadni. Néhány perc múlva eltűnt a szemem elől, és azóta sem tudom megkülönböztetni a többitől. Ennek már három napja. Mindenki ép és egészséges, lassan egyhetes nagycsibék! 101-en vannak (mint a dalmaták, nagykedvenc a gyerekeknél).
Csak a statisztika kedvéért, 109-ből 103 indult meg, ebbőt 101 maradt életben az első héten. Ez 98%-os kelési arány. Csodás! Nagyon jó tenyésztojásokat vettünk (tudok elérhetőséget adni, ha valakit érdekel), és biztos vagyok benne, hogy az új keltetőgép is felelős ezért a teljesítményért. A fejleményekről még beszámolok.
Szép napot!
2016. március 4., péntek
Érdemes segíteni kikelni a kiscsibének
Már régóta szerettem volna megírni ezt a posztot.
Hol is kezdjem?
Egy születés mindig olyan bizonytalan. Legyen szó bármilyen élőlényről. Akár növényről, akár állatról, akár emberről. Pici, törékeny, kiszolgáltatott kis lény. Ideális körülmények között életképes, fejlődésképes, egyáltalán megszületni képes. DE! És ez itt egy hatalmas DE! Mi van, ha nem ideálisak a körülmények? Jelen esetben tojásokról, kiscsibékről beszélek. Igen, sajnos nem mindegyik tojás egészséges tyúktól származik, vagy egészséges kakastól, vagy ideálisan volt tárolva, vagy keltetve, vagy,vagy,vagy. És itt nagyon sok a hibalehetőség.
Mindig nagy dilemmában vagyok. Segítsek, ne segítsek. Évek óta keltetek, évek óta segítek, ha kell. Mégis, minden egyes kelő csibénél mérlegelek. Sokan úgy tartják, nem kell segíteni, mert „ha magától nem tud kibújni, nem életképes”, vagy „hagyd a természetre” vagy „ez az élet rendje”. És még sorolhatnám. Nos, igaza lehet. Csak nézzük meg, hány megszületni képtelen csecsemőből lett felnőtt, hála a gyors, precíz orvosi segítségnek. Hány olyan baba tudott világra jönni, aki téraránytalanság, vagy akár a méhszájat elzáró méhlepény, vagy bármi, rajta kívül álló ok miatt egyszerűen nem tudott kibújni. A kicsi maga egészséges volt, de mégis, a körülmények nem neki kedveztek. Oké, kicsit meredek a párhuzam. Itt mégis egy emberről van szó, és nem egy csibéről. Nos, igen, de mégsem. Mert csupán annyi a különbség, hogy én nem orvos vagyok, és nem kórházban vagyunk. De egy élet akar megszületni, aki valamiért nem tud. És nekem van eszközöm ahhoz, hogy segítsek neki. Akkor ne tegyem meg??? Igen, veszélyes. Igen, meg is halhat a kezeim között. Igen, lehet, hogy segítség nélkül is ki tudna bújni... igen, lehet, hogy ha nem a tojásba fullad, akkor a következő pár napban, hétben fog meghalni. Igen, lehet, hogy mégis felnő, és nemzőképtelen lesz. Lehet. Sok a lehet. De ezek mind csak esélyek. Lehet, hogy teljesen egészséges felnőtt lesz, és csodaszép csibéi lesznek, mert tényleg lehet, hogy nem a genetikájával van a gond, hanem egyéb ok szólt közbe, amiről ez a csibe nem tehet.
Szóval ott a csibe, ott vagyok én, szó szerint a kezemben a lehetőség, és a csibe esélye az életbemaradásra. Hát megadom neki.
Négy éve keltetek, négy éve segítek. Nagyon kell tudni, mit csinál az ember. De ennyi tapasztalattal az idei első kelésbe csak egy csibe fulladt bele a 103-ból. Ő is reggelre. A már kikelt csibék nekigörgették a többi tojásnak, és beragadt. Pont ráfeküdt a levegőlyukra (nem tudom, hogy hívják) és reggel már nem mozgott.
Hogy mennyi marad életben? Nem tudom. Azt sem tudom, hogy akik elhullanak, miért teszik, és egyáltalán nem biztos, hogy azok, akiknek segítettem (olyan 15-nek). De a kezdet megvan. Kibújtak. Van, aki gyenge, és igen, talán nem fog megerősödni. De ezt már tényleg a természet dönti el. Én megadtam az esélyt neki, nyugodtan nézhetek tükörbe.
Ha bárki kérdezi, segítsen-e kikelni a csibének, annyit mondhatok, hogy igen. Értsen hozzá, tudja, mikor kell belenyúlni, tudja, hova nyúl, milyen erővel, milyen irányba. Tudnia kell, hogyan bújik ki a csibe, és azt kell imitálni. Tudni kell, hogyan fekszik a tojásban a csibe. Igen. De legfőképpen meg kell próbálni! Én is elkezdtem egyszer, és nagyon féltem. És sajna nem mindegyik maradt életben. És tudom, hogy ezután sem fog mindegyik életben maradni. De legalább megpróbáltam. És ha az illető, aki kérdez megpróbál segíteni, és mégsem sikerül, ha mégis meghal az a kicsi jószág, csak annyit mondhatok, hogy ne legyen lelkifurdalása. Nem mindig tudunk segíteni. De a szándék még mindig nagyon, nagyon fontos!
Hol is kezdjem?
Egy születés mindig olyan bizonytalan. Legyen szó bármilyen élőlényről. Akár növényről, akár állatról, akár emberről. Pici, törékeny, kiszolgáltatott kis lény. Ideális körülmények között életképes, fejlődésképes, egyáltalán megszületni képes. DE! És ez itt egy hatalmas DE! Mi van, ha nem ideálisak a körülmények? Jelen esetben tojásokról, kiscsibékről beszélek. Igen, sajnos nem mindegyik tojás egészséges tyúktól származik, vagy egészséges kakastól, vagy ideálisan volt tárolva, vagy keltetve, vagy,vagy,vagy. És itt nagyon sok a hibalehetőség.
Mindig nagy dilemmában vagyok. Segítsek, ne segítsek. Évek óta keltetek, évek óta segítek, ha kell. Mégis, minden egyes kelő csibénél mérlegelek. Sokan úgy tartják, nem kell segíteni, mert „ha magától nem tud kibújni, nem életképes”, vagy „hagyd a természetre” vagy „ez az élet rendje”. És még sorolhatnám. Nos, igaza lehet. Csak nézzük meg, hány megszületni képtelen csecsemőből lett felnőtt, hála a gyors, precíz orvosi segítségnek. Hány olyan baba tudott világra jönni, aki téraránytalanság, vagy akár a méhszájat elzáró méhlepény, vagy bármi, rajta kívül álló ok miatt egyszerűen nem tudott kibújni. A kicsi maga egészséges volt, de mégis, a körülmények nem neki kedveztek. Oké, kicsit meredek a párhuzam. Itt mégis egy emberről van szó, és nem egy csibéről. Nos, igen, de mégsem. Mert csupán annyi a különbség, hogy én nem orvos vagyok, és nem kórházban vagyunk. De egy élet akar megszületni, aki valamiért nem tud. És nekem van eszközöm ahhoz, hogy segítsek neki. Akkor ne tegyem meg??? Igen, veszélyes. Igen, meg is halhat a kezeim között. Igen, lehet, hogy segítség nélkül is ki tudna bújni... igen, lehet, hogy ha nem a tojásba fullad, akkor a következő pár napban, hétben fog meghalni. Igen, lehet, hogy mégis felnő, és nemzőképtelen lesz. Lehet. Sok a lehet. De ezek mind csak esélyek. Lehet, hogy teljesen egészséges felnőtt lesz, és csodaszép csibéi lesznek, mert tényleg lehet, hogy nem a genetikájával van a gond, hanem egyéb ok szólt közbe, amiről ez a csibe nem tehet.
Szóval ott a csibe, ott vagyok én, szó szerint a kezemben a lehetőség, és a csibe esélye az életbemaradásra. Hát megadom neki.
Négy éve keltetek, négy éve segítek. Nagyon kell tudni, mit csinál az ember. De ennyi tapasztalattal az idei első kelésbe csak egy csibe fulladt bele a 103-ból. Ő is reggelre. A már kikelt csibék nekigörgették a többi tojásnak, és beragadt. Pont ráfeküdt a levegőlyukra (nem tudom, hogy hívják) és reggel már nem mozgott.
Hogy mennyi marad életben? Nem tudom. Azt sem tudom, hogy akik elhullanak, miért teszik, és egyáltalán nem biztos, hogy azok, akiknek segítettem (olyan 15-nek). De a kezdet megvan. Kibújtak. Van, aki gyenge, és igen, talán nem fog megerősödni. De ezt már tényleg a természet dönti el. Én megadtam az esélyt neki, nyugodtan nézhetek tükörbe.
Ha bárki kérdezi, segítsen-e kikelni a csibének, annyit mondhatok, hogy igen. Értsen hozzá, tudja, mikor kell belenyúlni, tudja, hova nyúl, milyen erővel, milyen irányba. Tudnia kell, hogyan bújik ki a csibe, és azt kell imitálni. Tudni kell, hogyan fekszik a tojásban a csibe. Igen. De legfőképpen meg kell próbálni! Én is elkezdtem egyszer, és nagyon féltem. És sajna nem mindegyik maradt életben. És tudom, hogy ezután sem fog mindegyik életben maradni. De legalább megpróbáltam. És ha az illető, aki kérdez megpróbál segíteni, és mégsem sikerül, ha mégis meghal az a kicsi jószág, csak annyit mondhatok, hogy ne legyen lelkifurdalása. Nem mindig tudunk segíteni. De a szándék még mindig nagyon, nagyon fontos!
A fele kikelt |
![]() |
Kis segítség |
![]() |
Hány a fürjcsibe? |
2016. február 27., szombat
Blogolni, vagy nem blogolni
Régóta vacilálok bloggolni, vagy nem bloggolni.Most aonban új lendületet kaptam. Immár elkezdődött a tavasz a madarak szerint, kibújtak a palánták, a hagymások is kint az udvaron, a nárciszokon már látszik a bimbó és határozottan megnőttek a rügyek a gyümölcsfákon.
Az inspirációmhoz a szikrát egy blog olvasása közben kaptam. És aztán elkapott a gépszíj.
Vetettem kis palántának való magot, dughagymát. Ezek szépen kikeltek. Egyenlőre a zeller látszik, a nap felé fordulva, illetve néhány egynyári virág.
Most hétvégére tervezem a többi mag elvetését. Beszereztünk 100 fürjtojást, ők most szépen melegednek a keltetőben. Tegnap pedig két vietnámi kismalac boldog tulajdonosai lettünk. Egy kisfiú, és egy kislány (kan és göbe) Pumukli és Mazsola.
Terveim szerint az ő utódaik fogják biztosítani a malachús fogyasztásunkat. Annyira, hogy idén már nem is tervezünk hízóvásárlást. Eddig minden évben volt két kis húsdisznónk, amiket olyan 90 kilósan vágtunk le. Ennyi elég is volt a sok egyéb hús mellett. Idéntől azonban máshogy szeretnénk. A mostani két disznó, ami a mélyhűtőben van, szépen beosztom, amíg ennek a két kicsinek nem lesznek malacaik, majd azokat fogjuk enni. Szépen, lassan, nem egyszerre kell a 180-200 kiló húst feldolgozni, hanem ahogyan fogy. Így több hely marad a mélyhűtőben, és több idő is marad a napban másra. Ez a terv, aztán meglátjuk.
Rengeteg tervem van idénre. Szeretnék sokkal több zöldséget eltenni, újabb és újabb tartósítási módokat kipróbálni. Szeretnék több terményt betakarítani a kertből, ehhez ésszerűbb kertrendezés, vetési terv és több gazolás/kapálás szükségeltetik...no meg a folyamatos betakarítás. Vannak jól bevált módszerek, ezeken nem változtatnék, ugyanakkor megszámlálhatatlan helyen kell még fejlődnöm.
Állat fronton ugye a fürjeket el szeretném indítani, de idén az új keltetőgéppel (a régit teljesen leamortizáltuk) a saját csirkehúsnak valót is szeretném kikeltetni. Tavaly ugyanis úgy jártunk, hogy vettünk 30 csibét (15 fehéret és 15 pirosat, ahogy itt falun mondják) és ebből megmaradt 1 szem fehér, és 3 szem piros, közülük az egyik kakas. Amit még szeretnék, a pulykákat elültetni, ha nem teszik, akkor én keltetném, ami jóval macerásabb, már ami a pipék gondozását illeti. Olvastam valahol, hogy ha 1 métert van megvilágítva a terület, és 1méter 10 centin van a kukoricadara, nem megy oda, inkább éhen hal. Nos, ezt nem akartam eddig elhinni, viszont egy hónapja a hízóink elfogyasztották a pulykakakasunkat, kénytelenek voltunk venni másik kakast. Az eladó jól becsapott minket, így két kakast hoztunk el (mi nem láttuk, sötétben csak gyorsan sietve átvettük), de nem baj, az egyik már várja, mikor kerülhet a fagyasztóba, a melle húsa pedig a pulykasonka szalámiba.
No igen, a tervek között szerepel továbbá egy sonkakészítő prés beszerzése, így a család szalámi/felvágott igényének kielégítése. Ez így nagyon hivatalosan hangzott, ugyanakkor ez még egy vesszőparipám. Férjemuram ugyanis nagyon szereti ezeket a parizer -féle felvágottakat... mondanom sem kell, mennyi extra hozzávalóból készül a hús mellett, már amelyikben van hús. Nem szeretnék a részletekbe belemenni, viszont régi vágyam helyettesíteni ezt a bolti terméket sajáttal. És most elérkezett ennek is az ideje!
Egyenlőre ennyi, persze folyamatosan változik, fejlődik a terv. És folyamatos a megvalósulás is.
Most hétvégére tervezem a többi mag elvetését. Beszereztünk 100 fürjtojást, ők most szépen melegednek a keltetőben. Tegnap pedig két vietnámi kismalac boldog tulajdonosai lettünk. Egy kisfiú, és egy kislány (kan és göbe) Pumukli és Mazsola.
Terveim szerint az ő utódaik fogják biztosítani a malachús fogyasztásunkat. Annyira, hogy idén már nem is tervezünk hízóvásárlást. Eddig minden évben volt két kis húsdisznónk, amiket olyan 90 kilósan vágtunk le. Ennyi elég is volt a sok egyéb hús mellett. Idéntől azonban máshogy szeretnénk. A mostani két disznó, ami a mélyhűtőben van, szépen beosztom, amíg ennek a két kicsinek nem lesznek malacaik, majd azokat fogjuk enni. Szépen, lassan, nem egyszerre kell a 180-200 kiló húst feldolgozni, hanem ahogyan fogy. Így több hely marad a mélyhűtőben, és több idő is marad a napban másra. Ez a terv, aztán meglátjuk.
Rengeteg tervem van idénre. Szeretnék sokkal több zöldséget eltenni, újabb és újabb tartósítási módokat kipróbálni. Szeretnék több terményt betakarítani a kertből, ehhez ésszerűbb kertrendezés, vetési terv és több gazolás/kapálás szükségeltetik...no meg a folyamatos betakarítás. Vannak jól bevált módszerek, ezeken nem változtatnék, ugyanakkor megszámlálhatatlan helyen kell még fejlődnöm.
Állat fronton ugye a fürjeket el szeretném indítani, de idén az új keltetőgéppel (a régit teljesen leamortizáltuk) a saját csirkehúsnak valót is szeretném kikeltetni. Tavaly ugyanis úgy jártunk, hogy vettünk 30 csibét (15 fehéret és 15 pirosat, ahogy itt falun mondják) és ebből megmaradt 1 szem fehér, és 3 szem piros, közülük az egyik kakas. Amit még szeretnék, a pulykákat elültetni, ha nem teszik, akkor én keltetném, ami jóval macerásabb, már ami a pipék gondozását illeti. Olvastam valahol, hogy ha 1 métert van megvilágítva a terület, és 1méter 10 centin van a kukoricadara, nem megy oda, inkább éhen hal. Nos, ezt nem akartam eddig elhinni, viszont egy hónapja a hízóink elfogyasztották a pulykakakasunkat, kénytelenek voltunk venni másik kakast. Az eladó jól becsapott minket, így két kakast hoztunk el (mi nem láttuk, sötétben csak gyorsan sietve átvettük), de nem baj, az egyik már várja, mikor kerülhet a fagyasztóba, a melle húsa pedig a pulykasonka szalámiba.
No igen, a tervek között szerepel továbbá egy sonkakészítő prés beszerzése, így a család szalámi/felvágott igényének kielégítése. Ez így nagyon hivatalosan hangzott, ugyanakkor ez még egy vesszőparipám. Férjemuram ugyanis nagyon szereti ezeket a parizer -féle felvágottakat... mondanom sem kell, mennyi extra hozzávalóból készül a hús mellett, már amelyikben van hús. Nem szeretnék a részletekbe belemenni, viszont régi vágyam helyettesíteni ezt a bolti terméket sajáttal. És most elérkezett ennek is az ideje!
Egyenlőre ennyi, persze folyamatosan változik, fejlődik a terv. És folyamatos a megvalósulás is.
![]() |
Fürjtojások melegednek |
![]() |
Mazsola és Pumukli |
2016. február 20., szombat
Miért pont farm?
Nos, valójában egy baranyai ezer fős falucska belterületét nem lehetne „farmnak” nevezni. A farm egyfajta önellátó tanyasi gazdaság. Én mégis joggal mondhatom el erről a kis birtokról ezt a jelzőt. Amikor ide költöztünk ugyanis nem volt sem víz, sem villany, kerítés is csak az utca felől. A ház elhagyatott, romos, évek óta lakatlan, csapok leszerelve, csillárok összetörve. Az örökségünk két darab szú rágta szekrény.
A melléképület egyes részei sosem voltak használva. Gyümölcsfák telepítve, elvadulva. Amelyik nem tetszett a tulajnak, kirángatta traktorral (piros diót is). Amikor megnéztük a telket, derékig érő fű volt mindenütt. Három éves kisfiam el tudott bújni benne. Igazi tanya, épp csak a Földhivatali bejegyzés szerint nem az.
Mi mégis megláttuk benne a lehetőséget.
Kicsit ferdítettem ugyan az előbb, hiszen volt víz. Évtizedek óta elhanyagolt ásott kút. Jó mélyen volt a víz, de legalább nem volt tele szeméttel. Öntözni, vakolatot, betont gyártani indulásnak jó volt. Gallonokkal hordtuk városi lakásunkból az ivóvizet az építkezés alatt.
Áram is volt... a villanyszerelő figyelmeztetett, nehogy véletlenül bármit is beledugjunk egy szem földelt konnektorunkba, hacsak nem untuk meg az életünket. Igazából jobb, ha fel sem kapcsoljuk a biztosítékokat. Nem nagyon bízhatott bennünk, mivel azonnal kiszedte a falból a villanyóra után a vezetéket, és nemes egyszerűséggel elvágta. Ez a „falból kiszedés” nem volt túl nehéz, erőt próbáló tett, ugyanis a vakolat jórészt homokból állt. Tudjátok, amikor a vizes homokból készítünk homoksütit, aztán az megszárad a napon. Nem törik, omlik össze, kicsit kemény lesz. Na, a vakolatunk egy fokkal volt talán keményebb...talán...egy fokkal.
Az áramszolgáltató szakembere annyit mondott, hogy az oszloptól kell újra behúzni az áramot, nem is baj, hogy nem használjuk....
Nos, a fenti két közművet azóta telepítettük. Gáz és szennyvíz azóta sincs.
Összességében úgy hiszem, nem álltam messze a valóságtól, mikor „tanyának” neveztem ezt a telket a honfoglalásunk idején.
Jellemző városi rokonainkra, hogy komplett hülyének néztek minket....a barátaink is. A különbség annyi volt, hogy a rokonság rengeteget segített az építkezésben, költözésben. Mielőtt megvettük volna, minden áldott nap próbáltak lebeszélni, meggyőzni minket, mennyire nehéz és kemény falun az élet, hogy mennyire sokat fogunk majd nélkülözni. Még szerencse, hogy nem hittünk nekik. Nagyon el akartunk költözni, és nagyon szerelmesek lettünk ebbe a telekbe.
Egy hónap alatt megfeszített tempóval, de kifestettünk egy szobát, lebetonoztuk a fürdőt, lett központi fűtés és vezetékes víz. Elektromos vezeték csere az egész házban, és el lehetett kezdeni vakolni a lyukakat, leszedni a centi vastag festéket, és újra festeni a pergő vakolatot. Nem szeretnék untatni senkit a részletekkel, túl vagyunk rajta. Tényleg nagyon sokat köszönhetünk a szüleinknek, öcsém barátainak. Beköltöztünk. A többi munkát azóta bentlakással végezzük. Elköltöztünk. Elköltöztünk, mert el akartunk költözni.
Azonban végig őriztük az álmunkat. Már-már az általános iskolás cserkésztáborokat idézte a hangulat, amikor az egy éves lánykám kádjában fürödtünk le négyen, ugyanabban a vízben, mivel nem volt más lehetőség. Egy szem csap volt a házban...lefolyó nélkül. Nem vesztettünk a lelkesedésünkből a vizes tűzifa láttán, sem akkor, amikor csak gőzölgött, füstölt a kazánban, de semmi lángja nem volt. Felöltöztünk. Vagy amikor kilyukadt a kazán, és újat kellett venni (amiről persze a fűtésszerelő apósommal karöltve tudott)...részletre. Nem veszett a lelkesedés akkor sem, amikor a szippantós autó nem tudott bejönni a hatalmas hó miatt, sem akkor, amikor olyan vihar tombolt a fejünk fölött, hogy beleremegtek az ablakok, majd miután elvonult a vihar, az áram ment el. Kicsit azért megszeppentünk, amikor heteken keresztül befújt a szél a vetemedett, csukott ablakokon, és kicsit aggódtunk, hogy hogyan lapátoljuk le a 20 centi vastag havat a padlásról, mielőtt a fejünkre olvad.
Töretlen lelkesedéssel, és önbizalommal szereztük be az első hízó csibéinket, mindössze két hónappal a telekvásárlás után. Soha, egyikőnknek sem volt baromfija. Nekem voltak papagájaim, de hát össze sem hasonlítható. Hogyan etessük, mivel etessük, hogyan tartsuk és hát nekünk kellett levágni, pucolni, darabolni. Megtanultuk. Megtanultuk, mert meg akartuk tanulni.
Azóta töretlenül haladunk, fejlesztünk, építünk, felújítunk. Sokan kérdezik „nyertetek a lottón?”. Nos, nem, nem nyertünk. Nem is lottózunk. Egészen egyszerűen nem tévézünk, nincs okos telefonunk, és nem vásárolunk havi szinten új ruhákat. Az élelmiszer 80 százalékát magunk termeljük, a lyukas nadrágokra foltot varrok. Megtanultunk betonozni, vakolni, villanyt szerelni, nyulat, tyúkot, libát, kacsát, gyöngyöst, disznót, kecskét tartani, tenyészteni, fejni, tejet feldolgozni és levágni, darabolni, elkészíteni, megfőzni. Megtanultunk fát metszeni, permetezni, öko konyhakertet művelni, tartósítani, savanyítani, pálinkát, cherryt készíteni. Megtanultuk úgy nyírni a füvet, hogy azt a fűevő állatkáinknak még oda adhassuk vacsorára. Megtanultuk az alap állatgyógyásztani kezeléseket, így nem kell minden hasmenésért, sántításért kihívni az állatorvost. Megtanultunk úgy élni, hogy ne nagyon vegyünk semmit, mindent hasznosítsunk, és tényleg csak azt dobjuk ki, amit már semmire nem tudunk használni.
Tetszik az új életünk. Nemcsak az elveinkhez vagyunk hűek, hanem a józan parasztész is ezt az életvitelt adja a kezünkbe itt, ezen a birtokon, szimbiózisban a természettel. Tetszik, hogy folyamatosan tanulnunk, fejlődnünk kell, mert nap mint nap újabb kihívás elé állít az életmódunk. Nem állhatunk meg, nem ülhetünk le. Igen, a nap végén bedőlünk az ágyba, de a jól végzett munka öröme látszik az arcunkon. Elmondhatjuk (mi igazán, tényleg elmondhatjuk), ma is tettünk valamit.
Megcsináltuk, mert meg akartuk csinálni.
Életmódot váltottunk, mert azt akartuk.
És immár ezt tanítjuk, ezt a mintát adjuk át a gyerekeinknek. Mind a négynek. (ma van a harmadik csibe, Miki második szülinapja!) Mert fontos számunkra, hogy minőségi életet élhessenek, és felnőttként ne az alapokkal kelljen nekik (is) kezdeni a takarítást, építkezést (a fejben lévő alapokra gondolok).
Más. Tényleg az. De nem nehezebb, vagy kényelmetlenebb. Persze, messze van, dolog van, állatszag van. A városban meg szmog. Itt látjuk a csillagokat. Nem csak egy-egy látszik a fényszennyezés miatt, hanem egész csillagképek. Itt csönd van, tücsökciripelés, téli madáretetés, állatsimogatás, fára mászás, hócsalád és hóangyal kórus készítés.
Ezalatt a néhány év alatt rájöttünk, hogy az ég világon minden azon múlik, hogy az ember valamit akar-e, vagy sem. Ennyit kell eldönteni. És ha eldöntöttük, akkor úgy cselekszünk. Vagy keresünk egy újabb célt, vagy teszünk lépéseket a célunk elérésének érdekében. És kudarc esetén vagyunk-e annyira állhatatosak, hogy újra és újra előröl kezdjük, tanulunk a kudarcokból, felállunk, és újra neki futunk. Befogjuk-e a fülünket és kitartunk-e. Megjegyzem az egészben a „fülbefogás” a legnehezebb lépés. Nem meghallani az eltántorító kedves emberek tanácsát.
Mi mégis megláttuk benne a lehetőséget.
Kicsit ferdítettem ugyan az előbb, hiszen volt víz. Évtizedek óta elhanyagolt ásott kút. Jó mélyen volt a víz, de legalább nem volt tele szeméttel. Öntözni, vakolatot, betont gyártani indulásnak jó volt. Gallonokkal hordtuk városi lakásunkból az ivóvizet az építkezés alatt.
Áram is volt... a villanyszerelő figyelmeztetett, nehogy véletlenül bármit is beledugjunk egy szem földelt konnektorunkba, hacsak nem untuk meg az életünket. Igazából jobb, ha fel sem kapcsoljuk a biztosítékokat. Nem nagyon bízhatott bennünk, mivel azonnal kiszedte a falból a villanyóra után a vezetéket, és nemes egyszerűséggel elvágta. Ez a „falból kiszedés” nem volt túl nehéz, erőt próbáló tett, ugyanis a vakolat jórészt homokból állt. Tudjátok, amikor a vizes homokból készítünk homoksütit, aztán az megszárad a napon. Nem törik, omlik össze, kicsit kemény lesz. Na, a vakolatunk egy fokkal volt talán keményebb...talán...egy fokkal.
Az áramszolgáltató szakembere annyit mondott, hogy az oszloptól kell újra behúzni az áramot, nem is baj, hogy nem használjuk....
Nos, a fenti két közművet azóta telepítettük. Gáz és szennyvíz azóta sincs.
Összességében úgy hiszem, nem álltam messze a valóságtól, mikor „tanyának” neveztem ezt a telket a honfoglalásunk idején.
Jellemző városi rokonainkra, hogy komplett hülyének néztek minket....a barátaink is. A különbség annyi volt, hogy a rokonság rengeteget segített az építkezésben, költözésben. Mielőtt megvettük volna, minden áldott nap próbáltak lebeszélni, meggyőzni minket, mennyire nehéz és kemény falun az élet, hogy mennyire sokat fogunk majd nélkülözni. Még szerencse, hogy nem hittünk nekik. Nagyon el akartunk költözni, és nagyon szerelmesek lettünk ebbe a telekbe.
Egy hónap alatt megfeszített tempóval, de kifestettünk egy szobát, lebetonoztuk a fürdőt, lett központi fűtés és vezetékes víz. Elektromos vezeték csere az egész házban, és el lehetett kezdeni vakolni a lyukakat, leszedni a centi vastag festéket, és újra festeni a pergő vakolatot. Nem szeretnék untatni senkit a részletekkel, túl vagyunk rajta. Tényleg nagyon sokat köszönhetünk a szüleinknek, öcsém barátainak. Beköltöztünk. A többi munkát azóta bentlakással végezzük. Elköltöztünk. Elköltöztünk, mert el akartunk költözni.
Azonban végig őriztük az álmunkat. Már-már az általános iskolás cserkésztáborokat idézte a hangulat, amikor az egy éves lánykám kádjában fürödtünk le négyen, ugyanabban a vízben, mivel nem volt más lehetőség. Egy szem csap volt a házban...lefolyó nélkül. Nem vesztettünk a lelkesedésünkből a vizes tűzifa láttán, sem akkor, amikor csak gőzölgött, füstölt a kazánban, de semmi lángja nem volt. Felöltöztünk. Vagy amikor kilyukadt a kazán, és újat kellett venni (amiről persze a fűtésszerelő apósommal karöltve tudott)...részletre. Nem veszett a lelkesedés akkor sem, amikor a szippantós autó nem tudott bejönni a hatalmas hó miatt, sem akkor, amikor olyan vihar tombolt a fejünk fölött, hogy beleremegtek az ablakok, majd miután elvonult a vihar, az áram ment el. Kicsit azért megszeppentünk, amikor heteken keresztül befújt a szél a vetemedett, csukott ablakokon, és kicsit aggódtunk, hogy hogyan lapátoljuk le a 20 centi vastag havat a padlásról, mielőtt a fejünkre olvad.
Töretlen lelkesedéssel, és önbizalommal szereztük be az első hízó csibéinket, mindössze két hónappal a telekvásárlás után. Soha, egyikőnknek sem volt baromfija. Nekem voltak papagájaim, de hát össze sem hasonlítható. Hogyan etessük, mivel etessük, hogyan tartsuk és hát nekünk kellett levágni, pucolni, darabolni. Megtanultuk. Megtanultuk, mert meg akartuk tanulni.
Azóta töretlenül haladunk, fejlesztünk, építünk, felújítunk. Sokan kérdezik „nyertetek a lottón?”. Nos, nem, nem nyertünk. Nem is lottózunk. Egészen egyszerűen nem tévézünk, nincs okos telefonunk, és nem vásárolunk havi szinten új ruhákat. Az élelmiszer 80 százalékát magunk termeljük, a lyukas nadrágokra foltot varrok. Megtanultunk betonozni, vakolni, villanyt szerelni, nyulat, tyúkot, libát, kacsát, gyöngyöst, disznót, kecskét tartani, tenyészteni, fejni, tejet feldolgozni és levágni, darabolni, elkészíteni, megfőzni. Megtanultunk fát metszeni, permetezni, öko konyhakertet művelni, tartósítani, savanyítani, pálinkát, cherryt készíteni. Megtanultuk úgy nyírni a füvet, hogy azt a fűevő állatkáinknak még oda adhassuk vacsorára. Megtanultuk az alap állatgyógyásztani kezeléseket, így nem kell minden hasmenésért, sántításért kihívni az állatorvost. Megtanultunk úgy élni, hogy ne nagyon vegyünk semmit, mindent hasznosítsunk, és tényleg csak azt dobjuk ki, amit már semmire nem tudunk használni.
Tetszik az új életünk. Nemcsak az elveinkhez vagyunk hűek, hanem a józan parasztész is ezt az életvitelt adja a kezünkbe itt, ezen a birtokon, szimbiózisban a természettel. Tetszik, hogy folyamatosan tanulnunk, fejlődnünk kell, mert nap mint nap újabb kihívás elé állít az életmódunk. Nem állhatunk meg, nem ülhetünk le. Igen, a nap végén bedőlünk az ágyba, de a jól végzett munka öröme látszik az arcunkon. Elmondhatjuk (mi igazán, tényleg elmondhatjuk), ma is tettünk valamit.
Megcsináltuk, mert meg akartuk csinálni.
Életmódot váltottunk, mert azt akartuk.
És immár ezt tanítjuk, ezt a mintát adjuk át a gyerekeinknek. Mind a négynek. (ma van a harmadik csibe, Miki második szülinapja!) Mert fontos számunkra, hogy minőségi életet élhessenek, és felnőttként ne az alapokkal kelljen nekik (is) kezdeni a takarítást, építkezést (a fejben lévő alapokra gondolok).
Más. Tényleg az. De nem nehezebb, vagy kényelmetlenebb. Persze, messze van, dolog van, állatszag van. A városban meg szmog. Itt látjuk a csillagokat. Nem csak egy-egy látszik a fényszennyezés miatt, hanem egész csillagképek. Itt csönd van, tücsökciripelés, téli madáretetés, állatsimogatás, fára mászás, hócsalád és hóangyal kórus készítés.
Ezalatt a néhány év alatt rájöttünk, hogy az ég világon minden azon múlik, hogy az ember valamit akar-e, vagy sem. Ennyit kell eldönteni. És ha eldöntöttük, akkor úgy cselekszünk. Vagy keresünk egy újabb célt, vagy teszünk lépéseket a célunk elérésének érdekében. És kudarc esetén vagyunk-e annyira állhatatosak, hogy újra és újra előröl kezdjük, tanulunk a kudarcokból, felállunk, és újra neki futunk. Befogjuk-e a fülünket és kitartunk-e. Megjegyzem az egészben a „fülbefogás” a legnehezebb lépés. Nem meghallani az eltántorító kedves emberek tanácsát.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)