A hozzánemértő jóindulat ára

Hetek óta halogatom ennek a bejegyzésnek a megírását. Sokat gondolkodtam a dolgon, tisztán és higgadtan szerettem volna látni, pontosan mi is bánt.

Sajnos, kedves, szeretett Zsóka kecskénk meghalt.

A körülmények, a felelős személy, a történtek mind mind nem fontosak. A lényeg annyi csupán, hogy sajnos nagyon sokan nem hallgatunk a nálunk fiatalabbra. Nem tudjuk elhinni róla, hogy jó szakember lehet a saját gyerekünk, vagy gyerekkori jártszópajtásunk. Azt hisszük, mi jobban tudnánk, és csak bele kell szólnunk, valami láthatatlan kényszer üli meg a szívünket, hogy mindenhez jobban értsünk, kijavítsuk, kéretlen tanácsot adjunk...akár magának a szakembernek ha (!)...ha őt valahonnan máshonnan ismerjük, valahonnan régről, onnan amikor még nem volt szaktudója annak a szakmának. Nem értem, miért van, de kényszeres vájkálók és jobban tudók vagyunk. Azt sem tudom, ez csak a magyarokra érvényes, vagy hogy egy bizonyos korosztályra, vagy egy bizonyos társadalmi egzisztenciával rendelkezőkre... végiggondolva egyik sem igaz. De tény, hogy mindenhol felüti a fejét, és rosszabb, mint egy betegség. Óriási károkat okoz...  Nálunk Zsóka kecskemamink szenvedte el a hozzánemértő, de mindenáron beleszólni akaró jóindulatú, szakemberben nem bízó ismerős ténykedését, csupán azért, mert nem hitte, hogy fel lehet engem hívni, és lehet tőlem kérdezni. Hívott ő, de akkor, amikor már nagy volt a baj. Hívta az állatorvost is, de már ő sem tudott rajta segíteni.

Sokat gondolkodtam, sokat beszélgettem más kecskésekkel, tehenesekkel, egyéb állatosokkal. Tőlük hallottam, hogy mindenkinek abban van kára, amivel dolgozik. Tudom én, Zsóka bármikor meghalhatott volna, pont úgy, mint bármelyik másik kecskénk, vagy állatunk. Nem is ez bánt. Sajnos, bármekkora is a gazdasági és az érzelmi kár, a pénzben mérhető és a pénzben mérhetetlen faktor, ez bizony benne van a pakliban. Aki ezt nem tudja kezelni, ne tartson állatot.
Csakhogy miután hazajöttünk, és láttam, mi történt, milyen takarmány fogyott, milyen nem, és miből mennyi. Láttam, hogy a többi kecske hogyan érzi magát(ha még két napot maradunk, az egyik mindenórás kecskemamink is meghalt volna gidástól), elbeszélgettem azzal aki helyettesített, valamint az állatorvossal is. A nyomozásunk eredménye egyértelműen azt mutatta, hogy a hozzánemértő jóindulat volt Zsóka gyilkosa. És ezzel nem tudok mit kezdeni lelkileg. Ezt nem tudom kivédeni, ehhez egy egész generációnak kellene megváltozni, vagy nem is tudom, az egész emberi fajnak? És csak azt az egyet tehetem, hogy a saját gyerekeimet így tanítom, felhívom a figyelmüket, valamint hogy én nem esek ilyen hibába.

RIP Zsóka