Hajnali gondolatok

Van a korai kelésben valami báj. Még minden csendes, a kakas sem kukorékol, a család alszik. Az ember végre felszállhat a gondolatai hátára, és szárnyra kelhet velük. Egyedül, szabadon.

Ilyenkor még sok a terv, még sok az ötlet, még sok az inspiráció...

Ilyenkor még nem zavar senki, nem szakítja félbe a gondolatmenetemet, nem tép ki az álomvilágból...

Ilyenkor még minden lehet, mindent szabad, csak csendben...

Ilyenkor még bármi megtörténhet, hiszen messze még a nap vége!

Tudom, hogy utálni fogom magam este, hiszen ez a nap sem lesz rövidebb, mint a többi.
Tudom este bedőlök az ágyba, és révetegen fogom az estimesét olvasni a gyerekeknek.
Tudom, szomolni sem fogom, hányadiknál tartok, ami könyvet a kezembe nyomnak, abból mesélek. Tudom, nem lesz erőm ellenállni nekik, vitatkozni velük.
És tudom, hogy a ma hajnali felkelésből fakadó alváshiányt soha, de soha nem fogom behozni.

De mit hagyjak ki? Miből legyen kevesebb? Mit adjak fel?

Pörgök? Igen. Ez jó? Nem mindig. Messziről nézve egy idiótának tűnhetek. Messziről nézve... de közelről? Közelről egy anya vagyok, egy gazdaasszony, egy feleség, egy mezőgazdasági vállalkozást építő, tervekkel teli nő egy olyan világban, ahol ezen a területen inkább a férfiaknak terem babér.

Eszembe jut a Lecsó című amerikai animációs film. Abban kérdezte a női szakács, hogy hogyan lehet az, hogy ő nő létére séf, pedig azt a szakmát férfiaknak találták ki, és jórészt férfiak is uralják. Hát úgy lehet, hogy ő a legkeményebb séf. Keményen küzdött, és keményen dolgozik, hogy ott is maradhasson.
Velem is valami hasonló a helyzet... Jórészt én találom ki a dolgokat, jórészt én szervezem, és tervezem. Párom inkább mással foglalkozik. Támogat mindenben, az erőt igénylő munkák javát elvégzi, villanyt szerel, betonoz, falat épít, kapálógépezik...és ami a legfontosabb, kifelé ő a férfi. ebben a szakmában a férfiak intézik a dolgokat, nők nem nagyon rúghatnak labdába. Így könnyebb. Kifelé olyan, mintha semmit sem csinálnék egész nap. Kifelé olyan, mintha csak egy otthon ülő anyuka lennék, aki egész nap a számítógép előtt ül. Kifelé....
De valójában?

Íme néhány életkép, az otthonülős, semmit sem tevős életből:

Őszi gidabanda

Csak nincs rajta mindenki! Egy mami és két gida hiányzik.

A három legújabb családtag. Még kicsi baba mindegyik.

Száz kilós csöppség. Kell a lelkének a cumi, pedig szépen iszik vödörből.

Némi birskörtesajt. 20 üveg alma-birs lekvár még a dunsztban pihen.

Szereti!

Némi sütőtök

És az elmaradhatatlan gidaetetés...

Gyerekfotókat nem teszek fel most. Volt szülinap, névnap, sírás és nevetés, öröm és szomorúság.
Nem unatkozom.
Közben reggel lett, kiragadtak az álomvilágból... mennem kell!

Szép napot!