Láthatatlan készülődés

Ilyenkor tél közepén, második felében az emernek már nagyon elege van a hidegből, az újabb hóesésből, a folyamatos mínuszokból. Már megépítette az összes hóembert, már megrajzolta az összes hóangyalt, már eldobta az összes hógolyót, már megvívta az ősszes hócsatát, lecsúszta az összes pályát szánkóval. Már elhasználta a tüzifa nagy részét, már sikeresen (vagy sikertelenül) elkerülte a csúszós út miatti baleseteket.

Ilyenkor a legrosszabb, egy nagy levegőt venni és kitartani, várni, várni, csak várni a melegedést, vagy bármit, ami kicsit kizökkenti az ugyanolyan zord, hideg, reménytvesztett hétköznapokból.

De semmi, és semmi...Talán holnap fognak születni kismalacok (ugye nem tudjuk, mert még sosem voltak malacaink), talán holnap szebb idő lesz (mindig csak holnap jön az enyhülés, aztán holnap megint tolódik egy nappal, de akkor már biztosan melegebb lesz...és ez így megy hónapokig), talán holnap kinyílik a hajtatott játszint, talán....
De másnap újabb semmi és semmi. Csak a hideg, a zord, a felhős, a zimankós idő. A kazán eszi a tüzifát, de sosem lakik jól. Az állatok is folyamatosan éhesek, itatni nehéz, mert a kút befagyott, a házból kell vödrönként hordani a vizet (ami bocinként egy vödör, plusz a többi jószág még kettő, tehát három forduló minimum, a fagyos, csúszós sáros úton). A sajtkészítés tanulása valahol elakadt, sorozatos kudarcok. Senki sem segít, mindenki megtartja magának a tudást, és ez nagyon idegesítő.
Az ember csak imádkozik, csak reménykedik, csak szomorkodik, csak türelmetlenkedik, majd hibáztat. Megjárja lelke poklának legmélyebb bugyrait. Végül újra imádkozik.... mást úgysem nagyon tehet...

Aztán valahogy hirtelen minden megváltozik. Mintha a sok ima, a sok kérés cseppenként megtöltött volna egy óriás hordót, és egyszer csak megbillent volna, elkezd ömleni a jó. (és ki tudja, tényleg így lehet! Vannak erről szóló tanítások. Amikor a kívánságok száma  eléri a kritikus tömeget, az adott dolog kénytelen megvalósulni. Egyszerűen nem tehet mást.)

Kibújnak a palánta magok, kinyílik a játszint, megszületnek a kismalacok, elmúlik a fagy, kisüt a nap, kiolvad a kút és még kisnyulak is születnek.  Új ismeretség születik a sajtozás világában, ezzel egy új, immár tökéletesen használható információ kerül a birtokba, végre hibátlanra sikerül a hónapok óta tanult és gyakorolt sajt. Valahogy átbillent a mérleg, az ember csak kapkodja a fejét, meg a kezét/lábát ennyi bőség áradásakor.

És érzi a  Teremtőnek túláradó szeretetét, érzi, hogy újra részese az élet folyásának, valahogy tudja, hogy minden rendben van. Nem is érti, előző nap, előző héten hogyan lehetett olyan anyátlan, hogyan érezhette annyira magányosnak magát. Hiszen az élet szép, az élet rendben van. Nagyon büszke magára, hogy mégsem adta fel, bár tudja, hogy ez leginkább nem magán múlott. (ha rajta múlik, lehet, reggel fel sem kel) Mosolyog, kacag, vagy csak csendben elmélkedve örül.

Ekkor pedig határtalan hálatelt szívvel mond köszönetet.

Szép napot!

Kismalacok, heten. Tüneményesek!

Hónapok gyakorlásának eredménye.