Ilyenkor tél közepén, második felében az emernek már nagyon elege van a hidegből, az újabb hóesésből, a folyamatos mínuszokból. Már megépítette az összes hóembert, már megrajzolta az összes hóangyalt, már eldobta az összes hógolyót, már megvívta az ősszes hócsatát, lecsúszta az összes pályát szánkóval. Már elhasználta a tüzifa nagy részét, már sikeresen (vagy sikertelenül) elkerülte a csúszós út miatti baleseteket.
Ilyenkor a legrosszabb, egy nagy levegőt venni és kitartani, várni, várni, csak várni a melegedést, vagy bármit, ami kicsit kizökkenti az ugyanolyan zord, hideg, reménytvesztett hétköznapokból.
De semmi, és semmi...
