2017. január 19., csütörtök
Elkezdtük
Nálunk ,inden évben a lélektani évkezdés a növényekkel a palánták elvetésekor kezdődik, míg az állatoknál a keltető indításakor, vagy a gidák születésekor. Idén megpróbálom kicsit kinyújtani a szezont, és már most elkezdeni az új évet. Hogy hogyan?
2017. január 1., vasárnap
BUÉK
Új év, új kezdet.
Év elején mindig előveszem az új évi naplóm, az óévi mellé teszem, és átvezetem az infokat. Kicsit nosztalgiázok, kicsit álmélkodom, kicsit újra élem a történteket.
A tavalyi évben aztán kijutott nekünk mindenből. Hatalmasat fejlődtünk, sokat gyarapodtunk, és óriási veszteségeink is voltak. Valahogy megjártunk hegyet és völgyet, a Mennyet és a Poklot is.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)