Amióta vége a gidaesőnek, valahogy megrekedtek a dolgok. Biztosan sokan voltak már úgy, hogy amikor szépen halad az ember élete, egyszer csak lelassul, majd leáll, sőt, akár visszájára is fordul a világ. Nálunk ez történt.
Szépen leellett az utolsó anyakecsó is. Szépen eladtunk már egy anyát a gidájával egy kisgyerek mellé. Szépen beindult a fejés rituáléja, szépen elkezdtem éjszakára különzárni az anyákat a négyhetes gidáktól. Erre tegnapra az egyik kiskecske elkezdte húzni a hasát. Az anyja cicije meg hatalmas...szintén hatalmas sebekkel. Oké, rendben, volt már ilyen. Mami külön, gidaikrek cumisüvegből, dajkálás. Ez reggel ment is szépen, de valahogy most délben nem akartak enni. Szénát ettek, ittak vizet, de tejet sehogyan sem tudtam beléjük diktálni. Pedig frissen fejtem, anyjuktól fejtem, szokott üvegből adtam, én adtam. És nem. Helyettük egy másik kiskecsó ette meg, az egyetlen szarvatlan kicsi bakunk, akinek a legkisebb az anyja, és aki már majdnem olyan magas, mint az anyja. :) (A
Timi és a kicsikéje).
Majd fél órát próbálkoztam, mire feladtam, odaadtam a kicsi baknak az összeset, amit csak kért, a maradékot meg a malackák kapták. Igazán jól tartjuk a disznóinkat: ebédre krémsajt savója lángossal, desszertnek meg frissen fejt kecsketej. Szívesen lennék disznó nálunk...természetesen tenyészmalac, nem hízó. :)
Kócosan (a hajamat a többi gida összerágta), trágyásan (térdelve tartottam a kicsiket), fáradtan fordultam ki az akolból, mire meglátom a broiler tyúkmamit az egyik tojófészekben...holtan. Belehalt a tojásrakásba. Tudom én, hogy ez a hibrid nem erre lett kitenyésztve, tudom, hogy arra "való", hogy hat hét alatt megnőljön, aztán mehet a hűtőbe, ez pedig már több, mint egy éves volt,de akkor is. Nem tett jót a lelkemnek. Már pihegett egy ideje, most feladta.
A szomszédék meg megint kitaláltak valamit rólunk, mert kollektíven nem köszönnek. Amíg etettem, mellettem ment el az egyik az ő telkükön, tőlem úgy másfél méterre. Lehajtott fejjel, még nem is böffentett oda semmit, mikor ráköszöntem, pedig nem tudott nem észrevenni. Tudom, hogy a felét sem tudom elképzelni annak, hogy milyen mondák-regék terjengenek rólunk a faluban, de azért ez mára nem kellett.
Mindezek mellett ma voltunk a kötelező féléves státuszon a féléves fiacskámmal, mire a doki megállapította, hogy a heti 50 gramm hízás nem elég, írt fel neki tápszert. Mondtam, hogy de sokat mozog, meg hát azért hízott...nem, ő úgy látja, sápadt, és nézzek vissza egy hónap múlva, nehogy valami szervi baj legyen... Most mondjam azt, hogy "te hülye"? És ilyen megy orvosnak...persze a tápszer allergizál, és a nagyfiamnál, Misinél is volt olyan, hogy egy hónapig heti 25 grammot hízott (nem 50-et, mint most a Marci fiam), és az is rendben volt. Akkor még az öreg doktornő volt...ez a szakma is hígul sajnos. Sokat mozgott Marci, jó az étvágya, kaki, pisi rendben, jókedvű, aktív, hát hagyjuk már azt a gyereket! Nem fogja magát éhen halasztani, főleg, hogy elmúlt hat hónapos, elkezdett enni mást is. Persze nem adok neki tápszert, a sok allergénnel, meg csomósodásgátlóval, meg mittudomén még milyen kemikáliákkal. Előbb kap kecsketejet, minthogy egyáltalán kiváltanám a receptet!
És mindez egy nap alatt. ELÉG VOLT! És még csak háromnegyed kettő, még vissza van az egész délután. És a Miki fiam már az ölemben relaxál kemény 35 perc alvással...két éves...aztán este meg ki fog dőlni, és zokogni fog a fáradtságtól, amit megint hallanak a szomszédok, és megint indul a pletyka, hogy milyen szar szülők vagyunk....na nem mintha érdekelne. Ha ennyire unatkoznak, hogy rólunk beszélnek, akkor csak sajnálni tudom őket. Mi nem szoktunk róluk beszélni, van jobb elfoglaltságunk. Pl utána nézni a doktor által javasolt csecsemők részére kifejlesztett veszélyes anyagoknak.
Abba is hagyom, mert ennél már csak csúnyább kifejezések kívánkoznak ki belőlem. Azokat inkább csak szóban.
Azért szép napot!